Klein Dávid marcipánnal indul a csúcstámadásra

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 04. 04. 11:10

Bár az Everest-alaptáborban saját szakácsa lesz Klein Dávidnak, a magaslati táborokban már csak azokra az élelmiszerekre számíthat, amiket az INTERSPAR-ban előzetesen beszerzett. A hegymászó egy marcipánt szeretne elfogyasztani a világ tetején.

Klein-Interspar

Klein Dávid egy marcipánt szeretne elmajszolni a Mount Everest csúcsán, amennyiben sikerül neki oxigénpalack nélkül feljutni a földkerekség legnagyobb hegyére. A SPAR Everest Expedíció hegymászója az oxigénhiányos környezetben azzal számol, hogy sem étvágya, sem a tengerszinten megszokott emésztése nem lesz, így nem visz magával mást a magaslati táborokba, csak olajos magvakat, aszalt gyümölcsöket, müzli szeleteket, illetve olyan tápláló és kalóriadús ínyencségeket, mint a földimogyoró, a makadámdió vagy a kókuszkrém. Vizet a tervek szerint az olvasztott hóból fog fogyasztani.

Bár a SPAR Everest Expedíció első szakaszában, vagyis az alaptáborig vezető úton az utazási ügynökség gondoskodik az étkeztetésről, sőt, az alaptáborban is lesz saját szakácsuk, a sok fűszeres nepáli, majd főleg rizsből álló kínai étel mellett bizonyára már ekkor jól esik némi hazai íz. Amikor pedig Klein Dávid elindul az alaptáborból felfelé, hogy megkezdje a táborlánc felépítését a hegyen, már csak azt eheti, amit a hátizsákjában magával visz. Vagyis ekkor kerül elő a legnagyobb része annak a sok-sok doboznyi élelmiszernek, amit összeválogatott magának a diósdi INTERSPAR-ban.

Az állandó fizikai megterhelés és az óriási hideg nem kevés kalóriát emészt fel, így aztán odafent is muszáj elegendő energiát bevinni. Ezért fontos, hogy olyan finomságokat vigyen magával az ember, amiket akár akkor is meg tud enni, ha éppen semmi étvágya nincs, s amiben sok az energia, és persze nem utolsó sorban, amit könnyű megemészteni. 6-7000 méter magasan még az ízlelőbimbók is másképp működnek, ezért a hegymászó több olyan ételt is a kosarába tett, amit idelent soha nem fogyaszt, de a hegyen gyakran megkíván. Ilyen a tonhalkonzerv, a tőkehalmáj, a füstölt makréla és a kapribogyó is. Felvágottból több mint tíz félét is magával visz, hiszen soha nem lehet tudni, melyiket kívánja meg, ezekhez pedig kétszersültet vagy tartós rozskenyeret is fogyaszt. A csokoládé a hegyen is „életmentő”, hiszen nem csak a hangulatot, de az energiaszintet is megdobja. A bio kölesgolyó és a puffasztott rizs pedig amolyan egészséges és könnyű chips gyanánt fogyasztható bármikor, ha éppen rágcsálna valamit két étkezés között.

Klein Dávid számára – a SPAR Magyarország Kft. támogatásának köszönhetően – rendelkezésére állnak a kiváló minőségű SPAR sajátmárkás élelmiszerek, amelyek segítik a hegyvidéki körülmények között is a tápláló étkezést, a szükséges energiabevitelt, illetve az egészséges életmódot.

A SPAR Everest Expedíció április 6-án indul és várhatóan május végén ér véget, amelynek keretében Klein Dávid hegymászó megkísérli oxigénpalack nélkül megmászni a világ legmagasabb hegyét. A Mount Everest 8848 méteres csúcsának – a legfrissebb statisztika szerint – eddig csaknem 5000 megmászását tartják számon. A Himalája-turizmus olyan méreteket öltött az utóbbi évtizedben, hogy az már káros a környezetre. Ezért szinte már mozgalommá vált az oxigénpalack nélküli csúcselérés, vagyis tisztán, saját erőből feljutni a világ tetejére. A SPAR Everest Expedíció honlapján (www.sparexpedicio.hu) bárki figyelemmel kísérheti Klein Dávid előrejutását a Mount Everesten, illetve exkluzív információkat tudhat meg az expedícióról, a hegymászásról, az érintett országokról, valamint a Himalájáról. A SPAR Hegymánia matricagyűjtő albuma, amelyben Dávid tanácsai és fotói is szerepelnek, a hegyvidék élővilágát mutatja be, erről a www.hegymania.hu honlapon lehet tájékozódni.

Kapcsolódó cikkeink