KKM: Indiában két irodát nyit a nemzeti kereskedőház
A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) még az év vége előtt két irodát nyit Indiában, egyet az ország északi, egyet pedig a déli részén, így közel 4 ezer magyar kis- és közepes vállalkozás (kkv) tudását, termékeit, technológiáját ismerhetik meg az indiai partnerek – mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára pénteken, Budapesten, a Magyar-indai gazdasági együttműködési vegyes bizottság negyedik ülését követő sajtótájékoztatón.
Ramesh Abhishek, az indiai Ipari és Kereskedelmi Minisztérium iparpolitikai és promóciós államtitkára kiemelte: a kereskedelmi kapcsolatok további erősítése révén India is hasznosítani tudja majd azt a magas technológiai tudást, amivel a magyar cégek rendelkeznek.
Szabó László szerint a csütörtökön megrendezett üzleti találkozó, amelyen 70 magyar cég vett részt, szintén hozzájárult a két ország közötti üzleti lehetőségek feltáráshoz. Hangsúlyozta: az elmúlt években már számos indiai cég választotta befektetési célpontjának Magyarországot, egyebek között a TATA Consultancy services, az SMR Group, valamint az Apollo Tyres.
A magyar-indiai kapcsolatokat méltatva Szabó László arra is felhívta a figyelmet, hogy az indiai kormány évente 35 magyar egyetemista számára nyújt ösztöndíjat a hindi nyelv tanulására, a magyar kormány pedig évente 200 indiai egyetemistát tud fogadni a Stipendium Hungaricum program keretében. A sajtótájékoztatót követően a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. és az Indiai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének (FICCI) képviselői aláírták a két szervezet közötti együttműködési megállapodást.
A rendezvény végén Szabó László a magyar kormány nevében a magyar és az indiai nép kapcsolatának építése érdekében tett lépéseinek elismeréséért a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki Dinesh Thampit, a TATA Consultancy services elnökhelyettesét. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Trump vámjai miatt amerikai márkák bojkottja indult Indiában
Indiában erősödik az amerikai márkák elleni bojkottmozgalom Donald Trump amerikai…
Tovább olvasom >Magyar sertéshús-külkereskedelem: drámai visszaesés az első öt hónapban
Miközben a világ meghatározó sertéshúspiacain – így az Egyesült Államokban,…
Tovább olvasom >2027-ig megduplázza AI-befektetéseit a McDonald’s
A McDonald’s 2027-ig jelentősen növelni tervezi a mesterséges intelligenciába (AI)…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám a baromfipiacokon: a csirkemell ára egy év alatt 17 százalékkal nőtt
Jelentősen emelkedtek a baromfitermékek árai Magyarországon az elmúlt hónapokban –…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >