Kizárják a szennyezett paprikát exportáló marokkói termelőt
Kizárják az exportból azt a marokkói paprikatermelőt, akitől vegyszerrel szennyezett paprika érkezett Magyarországra a közelmúltban – közölte Muláj Abbesz el-Kadiri, a Marokkói Királyság budapesti nagykövete.
A szennyezett terméket olyan kistermelő állította elő, aki nem régóta foglalkozik paprikatermesztéssel, és a nagybani piacon adta el portékáját a magyar importőrnek. Így fordulhatott elő, hogy – miként arra, még soha sem volt példa – szennyezett paprika érkezett Marokkóból Magyarországra, magyarázta a történteket Iszmail Habibi, az APFL paprikatermelő szövetség képviselője.
Habibi azért érkezett Magyarországra, hogy megpróbálja kiköszörülni a csorbát, amit az eset ejtett a marokkói paprikatermelők hírnevén. A szakember hangsúlyozta: a hibás termelő által termelt paprikában a megengedett vegyszermennyiség – ez kilogrammonként 0,01 milligramm – negyvenötszörösét találták, ami súlyos megsértése a szabályoknak, hiszen Marokkóban is ugyanazok az élelmiszerbiztonsági előírások vannak érvényben, mint az Európai Unióban.
A marokkói paprikatermelők képviselője – aki maga is több mint egy évtizede exportál Magyarországra – arról tájékoztatott, hogy az unió által is elismert ellenőrző rendszerek Marokkóban is működnek. Ez volt az elő olyan eset, hogy Magyarországon a marokkói paprika minőségét kifogásolták. Marokkóból évente mintegy 5-7 ezer tonna paprika érkezik Magyarországra – tette hozzá.
Magyarországon évente mintegy 200 ezer tonna szántóföldi, illetve hajtatott paprikát termelnek – mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) ügyvezető igazgatója. A magyar paprikatermésből átlagosan mintegy 20-25 százalék kerül külföldre, a többit belföldön adják el. Az import a magyar össztermés 5 százalékát, megközelítően tízezer tonnát tesz ki és elsősorban a téli, illetve kora tavaszi hónapokban érkezik Magyarországra. Az import mintegy fele származik Marokkóból – írja az Origo.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >