Kivonják a forgalomból a gyanús mézeket
Azonnali hatállyal elrendelte a mézhamisítás gyanújában érintett, nem fogyasztói minőségű termékek forgalomból történő kivonását Bognár Lajos országos főállatorvos – közölte a Földművelésügyi Minisztérium csütörtökön.
A tárca közleménye szerint az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) szerdán bocsátotta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rendelkezésére azokat a közjegyzői okiratokat, amelyek a szakmaközi szervezet által bevizsgáltatott méztermékek adatait tartalmazzák. Ezen információk alapján a vizsgálatok lezárásáig az országos főállatorvos haladéktalanul elrendelte az érintett tételek forgalomból történő kivonását.
A szakmaközi szervezet gyanúja szerint a Kínából importált mézek gyakran mesterségesen hozzáadott anyagokat is tartalmaznak.
A kialakult mézpiaci helyzetre való tekintettel a Nébih fokozottan ellenőrzi az Európai Unión kívülről érkező mézszállítmányokat, melyhez a hatóság a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködését is kérte.
Az FM a közleményében kiemeli: az ágazati szervek felhívják a forgalmazók figyelmét, hogy a visszahívásban nem érintett „EU és EU-n kívüli” jelölésű mézkeverékeket kizárólag abban az esetben hagyják az üzletek polcain, amennyiben biztosak azok eredetében, valamint abban, hogy a termékek nem tartalmaznak mesterségesen hozzáadott anyagokat.
A tárca hangsúlyozza, hogy a kormány és a hatóság, ahogy eddig, úgy a jövőben is mindent megtesz a magyar méz hírnevének megóvásáért. A kialakult helyzet tisztázásáig pedig azt javasolják, hogy a vásárlók a helyi magyar termelőktől származó mézeket részesítsék előnyben.
A közleményben arra kérik a szakmaközi és a civil szervezeteket, hogy hamis méz gyanúja esetén – a gyors hatósági intézkedés megkönnyítése érdekében – a hatósági mintavételezést részesítsék előnyben. Hozzáteszik, hogy a saját mintavételnek közjegyző által hitelesítettnek kell lennie, fontos továbbá az is, hogy a vizsgálatok akkreditált laborban és akkreditált módszerekkel történjenek, különben hatósági eljárás és intézkedés nem indítható. (MTI, Népszabadság Online)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: továbbra is kiemelten fontos a járványügyi előírások betartása!
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) kapcsán elrendelt hatósági intézkedések…
Tovább olvasom >Lezárult a tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzés: közel két tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból
Március 24. és április 18. között zajlott az idei tavaszi…
Tovább olvasom >Felvásárlással és kompenzációval segíti az állam az RSZKF miatt bajba jutott sertéstartókat
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) betegség miatt korlátozás alatt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >