Kiváló minőségű a learatott őszi búza
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a több mint 30 ezer hektáron termő őszi búza közel harmadát betakarították, a termés minősége nagyon jó – tájékoztatta a térségi kormányhivatal földművelésügyi igazgatóságának vezetője kedden az MTI-t.
Wachal Kálmán elmondta: a megye homokos talaja nem ideális a búza termesztésére, a hozamok általában alacsonyak, amit az idén a szélsőséges időjárás is rontott. A kalászosokra kivetítve a megyei terméshozam hektáronként átlagosan 3-3,2 tonna körül mozog.
Az őszi búza 30.500 hektáros termőterületének harminc százalékát aratták le eddig, a termésátlag – annak köszönhetően, hogy az erősebb táblákkal kezdték a betakarítást a gazdák – 3,9 tonna hektáronként, de ez a munkák előrehaladásával a tapasztalatok szerint csökkeni fog – ismertette a földművelésügyi igazgató. A kisebb mennyiséget ellensúlyozza a magas sikértartalom és minőség: a búza ára elérte a tonnánkénti 56 ezer forintot, és mivel a betakarított termés 98 százaléka nagyon jó minőségű, a kereslet várhatóan növekedni fog.
Az igazgató a betakarítás alatt álló többi kalászosról elmondta, az 1.300 hektáron termő árpa hektáronkénti 2,9 tonnás termésátlaga nagyon alacsonynak számít. Hasonlóan áll a tritikálé is: a gazdák által 14 ezer hektáron termesztett, ötven százalékban már betakarított növény 2,6 tonnás hektáronkénti hozamot produkált eddig. A 800 hektáron termő tavaszi árpánál jelenleg 8 százalékon áll a betakarítás, hektáronkénti 3 tonnás hozamszinttel. A zab 3.000 hektáros vetésterületének aratása nemrégen kezdődött el.
A szalma betakarítása „nagyon egyszerű”, mert alig van – tette hozzá Wachal Kálmán. Az aszály miatt ugyanis a kalászosok szára 20-30 centiméterrel lett rövidebb, ez kalász hosszúságára és a benne lévő szemek számára is negatív hatással van. A szakemberek megyeszerte találkoztak alig 40 centiméter magas gabonafélékkel, ezek szalmája viszont betakaríthatatlan, így valószínűleg szalmahiánnyal kell majd számolni – fogalmazott Wachal Kálmán.
A földművelésügyi igazgató közlése szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a kalászosok mintegy 61 ezer hektár termőterületén a szalma betakarítása jelenleg 12-13 százalékon áll.
Az idei kukoricavetés 15 százaléka leszáradt, a növény levelei megsárgultak, ezen már az eső sem segíthet – jelezte Wachal Kálmán, hozzátéve, hogy a gazdálkodóknak nem lenne szabad gyenge területekre kukoricát vetniük. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >