Kiválasztották „Az Év Szaloncukra 2024” díj nyerteseit
Idén már ötödik alkalommal rendezték meg Az Év Szaloncukra versenyt, amelyen az összes hazai szaloncukrokat gyártó cukrászda és gyártó szaloncukrai ringbe szállhattak.
A cikk a Trade magazin 2024/12-2025/01. lapszámában olvasható.
Az Év Szaloncukra díj mellett idén számos új kategóriában is versenyezhettek a gyártók. Egyebek mellett ismét a szakmai kategóriában, itt azonban csak három szaloncukorral indulhattak. A zsűri szakmai szempontokat és a szaloncukor formai elvárásait is figyelembe vette a döntéskor.
Az Év Szaloncukra 2024 címet a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukra nyerte el, második a gyulai Kézműves Cukrászda Bailey’s kávés szaloncukra lett, míg a harmadik helyen a Sulyán Cukrászda mogyorókrémes chipses nugát szaloncukra végzett.
A szakmai kategória győztesének a gyulai Kézműves Cukrászda Bailey’s kávés szaloncukra bizonyult, második helyen végzett a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda Vörösboros málna szaloncukra, a harmadik pedig a Szent Korona Cukrászda Pilvax Petőfi 200 sós karamellás kávés szaloncukra lett. //
Kapcsolódó cikkeink
Az ízek öröksége, hagyomány és innováció – Stühmer történet, ami megédesítette Magyarországot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A márkaerő a pralinékkal van
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Maklárról a csillagokig: az űrcsoki utazása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodtak az energiaitalok jelölési szabályai: csak egyértelmű felirattal kerülhetnek forgalomba
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szakszervezet: az árrésstop kivezetése újabb árrobbanást hozhat az alapélelmiszereknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
