Kitöltési határidőket tett közzé a Digitális Agrárakadémia
Közzétette a Digitális Bemutató Gazdaság díjra, valamint a Digitális Szolgáltatók Adatbázisába jelentkezők kitöltési határidejét a Digitális Agrárakadémia – közölte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hétfőn az MTI-vel.
A Digitális Agrárakadémia konzorciuma három kategóriában várja a digitális megoldásokat alkalmazó gazdaságok pályázatát a Digitális Bemutató Gazdaság díjra június 10-ig. A MATE, az Állatorvostudományi Egyetem, a Széchenyi Egyetem, valamint a Digitális Jólét Nonprofit Kft. képviselőiből álló testület szakmai bizottságot kért föl a jelentkezések értékelésére, a díj odaítéléséről a konzorciumi tagok döntenek. Néhány nappal később, június 15-én jár le a Digitális Szolgáltatók Adatbázisának első kitöltési határideje. Adataik feltöltésével térítésmentesen kerülhetnek be ide digitális megoldást szállító, szolgáltató vállalkozások.
A nyilvános adatbázis ezt követően folyamatosan frissül, bármikor lehet csatlakozni, adatokat módosítani, hogy a termelők tájékozódhassanak az igénybe vehető szolgáltatásokról, eszközökről – írták. A kormány 2019-ben fogadta el Magyarország Digitális Agrár Stratégiáját (DAS), és ezen belül hozták létre a Digitális Agrárakadémiát, hogy segítsék a precíziós technológiák terjedését, valamint ezek alkalmazására ösztönözzék a termelőket.
A járvány és a háborús körülmények azóta igazolták, hogy minél előbb alkalmazni kell a digitális eszközöket, és át kell térni az adatalapú döntéshozásra a mezőgazdaságban is – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >