Kiszállítás akár fél órán belül
A DoDo mesterségesintelligencia-alapú szállítási megoldásaival és az „utolsó 2 kilométeres” elv érvényesítésével segíti az Alza.hu csomagjainak aznapi kézbesítését.
A cseh startup által kifejlesztett egyedülálló logisztikai platform minden elemében adatvezérelt: a kereslet, az aktuális forgalmi helyzet és a flottakapacitás várható alakulásának egyidejű elemzése révén a DoDo képes a feleslegesen vagy párhuzamosan megtett utak kiküszöbölésére. Ezzel pedig nemcsak a kiszállítást gyorsítja fel, de csökkenti a rendelések kézbesítésének ökolábnyomát is. A kézbesítési idő lerövidítését segíti emellett az „utolsó 2 kilométeres” elv követése, ami azt jelenti, hogy a DoDo futárjai kisebb távolságokat tesznek meg.
Az új szállítási megoldás novembertől elérhető az Alza.hu vásárlói számára, egyelőre Budapesten. A DoDo kifejezetten gyors kézbesítésre dedikált flottája közvetlenül a vásárlói címekre, az áruház bemutatótermeibe, valamint a nemrég jelentősen megnövelt számú AlzaBox önkiszolgáló csomagautomatákba kézbesíti a megrendeléseket. //
A fenti cikk a Trade magazin 2021/12-01. számában is megjelent.
Kapcsolódó cikkeink
Otthonra vagy csomagautomatába? Kiderült, hogyan rendelnek a magyarok, és mitől tartanak a leginkább a kiszállításnál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A vásárlói élmény az új versenyelőny az e-kereskedelemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Versenyfutás az idővel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Más kiskereskedők számára is elérhető a Colruyt új, AI‑alapú kasszarendszere
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magas kakaóárak miatt újragondolja csokoládéstratégiáját a Mondelēz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

