Kissé növekedtek a keresetek
A legalább ötfős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók létszáma 2011. január–májusban átlagosan 2 millió 667 ezer fő volt. A KSH gyors jelentéséből az is kiderül, hogy ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 3,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
Az öt, vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január–májusban 1 millió 838 ezren dolgoztak, 43 ezer fővel (2,4 százalékkal) többen, mint egy évvel korábban. A költségvetési szférában dolgozók 727 ezer fős létszáma 36 ezer fővel (4,7 százalékkal) lett kevesebb, ami az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható. Nemzetgazdasági szinten az átlagos (családi kedvezmény nélkül számított) nettó kereset 140 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 98 600, a szellemi foglalkozásúaké 182 800) forint volt, átlagosan 5,1 százalékkal magasabb az előző évinél.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

