Kiskereskedelmi cégek is foglalkoztatnának menekülteket
A műszaki és az élelmiszer-kiskereskedelemben működő cégek is foglalkoztatnának ukrajnai menekülteket – közölték a területen működő cégek az MTI érdeklődésére.

Számos munkakör engedélymentes foglalkozásnak minősül a kereskedelem területén a menedékes Magyarország területén
A március 7-én megjelent kormányrendelet szerint a menedékes Magyarország területén engedélymentesen jogosult munkát vállalni, ha a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáért felelős miniszter közleményében meghatározott foglalkozások valamelyikében dolgozik, ideértve a munkaerő-kölcsönzés útján történő foglalkoztatást is.
Engedélymentes foglalkozásnak minősül több munkakör a kereskedelem területén is.
A MediaMarkt jelezte, kiterjeszti munkaerő-toborzását az Ukrajnából érkező, magyarországi menekült státusszal bíró munkavállalókra, akik a kormány által elrendelt gyorsított eljárásnak köszönhetően gördülékenyebben tudnak álláshoz jutni a műszaki kereskedelmi láncnál.
Az Aldi Magyarország szintén arról számolt be, hogy örömmel vették a magyar kormány intézkedését, amely könnyítést jelent az Ukrajnában kialakult fegyveres konfliktus elől menekülők számára.
Hozzátették, a vállalat számos területen rendelkezik nyitott pozíciókkal, így bolti, logisztikai és informatikai területre is keres munkatársakat, ezek a pozíciók és a részmunkaidős foglalkoztatás az Ukrajnából érkező menekültek számára is nyitva állnak.
A Spar és a Lidl azt közölte, vizsgálják a lehetőséget. A Lidlnél a részletek kidolgozása folyamatban van. A Spar kommentárjában úgy fogalmazott: a kormány intézkedéseivel összhangban vizsgálják a menekültek munkavállalási és belépései lehetőségeit azonos pályázati feltételek mentén. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megtartotta közgyűlését az Országos Kereskedelmi Szövetség
Az Országos Kereskedelmi Szövetség éves közgyűlésén megerősítette egyes régi, illetve…
Tovább olvasom >Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >„Ha ez így folytatódik, eltűnnek az akciók” – interjú Pálinkás Zsolttal, a Tesco Magyarország vezérigazgatójával
2025 tavaszán a hazai élelmiszer-kiskereskedelem egyik legfontosabb szereplőjét, a Tescót…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spanyolországban vezeti be első AI-alapú megoldását a Carrefour
A francia Carrefour Spanyolországot választotta első mesterségesintelligencia-alapú megoldásának bevezetésére. Az AI.Carrefour…
Tovább olvasom >Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >