Kiskereskedelem: egyelőre töretlen lendület
A hazai kiskereskedelmi beruházások nagy része olyan előrehaladott fázisban volt a válság begyűrűzésekor, hogy nagyobb veszteséget okozott volna a leállításuk, mint a befejezésük, így eddig nem tapasztalható törés a fejlesztésekben.
2009 első hat hónapjában 83 ezer négyzetméter kiskereskedelmi egységet adtak át Magyarországon – köztük jelentős mennyiségű strip mall típusú ingatlant -, amellyel a modern kiskereskedelmi állomány 1,77 millió négyzetméterre nőtt június végére.
Maksay Éanna, a DTZ piacelemzője szerint több mint 300 ezer négyzetméter kiskereskedelmi ingatlan átadás várható az idei évre. Míg a tavaly a vidéki fejlesztések voltak a meghatározóak, addig 2009 ismét Budapest éve lehet. Ugyan az első félévben az ingatlanok jelentős részét vidéken adták át, de karácsonyig összesen 100 ezer négyzetméter budapesti kiskereskedelmi egységet vehetnek birtokba a vásárlók.
Ha a közép- és kelet-európai régió bérleti díjait vizsgáljuk, megállapítható, hogy Budapesten, Bukarestben és Varsóban viszonylag egységesen a prémium bevásárlóközpontok bérleti díjai 10 százalékkal alacsonyabbak, mint a high-street típusú ingatlanoké. Egyedül Prágában tapasztalható ettől jelentősen eltérő trend, ahol az utóbbi típusba tartozó kiskereskedelmi egységek átlagosan 170 eurós négyzetméterenkénti havi bérleti díjai 50 százalékkal haladják meg a bevásárlóközpontok árait – írja a TőzsdeFórum.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >