Kisgyermekes családok javára indult adománygyűjtő akció
Fiatalok a kisgyermekes családokért címmel hirdet országos adománygyűjtő akciót a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Három királyfi, három királylány mozgalom – jelentették be a szervezők budapesti sajtótájékoztatójukon.
Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a magyar fiatalok több mint 90 százaléka családban képzeli el a jövőjét, a kormány feladata pedig az, hogy ebben támogassa őket. A kormány mindent megtesz azért, hogy a fiatalok merjenek családot vállalni, emellett azonban szükség van a civil és a versenyszféra segítségére, az „össztársadalmi együttműködésre” is a családokért.
A helyettes államtitkár fontosnak nevezte, hogy ebben az akcióban fiatalok tesznek a fiatalokért.
Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke ismertette: két hétvégén, november 10-12-én és 17-19-én, péntek déltől vasárnap estig gyűjtenek elsősorban tartós élelmiszert, bébiételt, pelenkát. Az adományokat a két családszervezet fiatal önkéntesei veszik át a gyűjtőpontokon.
Skrabski Fruzsina, a Három királyfi, három királylány mozgalom elnöke arról beszélt, hogy a magyarok sokkal több gyereket szeretnének, mint ahány megszületik. Elmondta, tapasztalataik szerint azok a családok merik vállalni a 3., 4. gyermeket, amelyek bízhatnak a család, a közvetlen környezet vagy akár a tágabb közösség segítségében.
Ezért fontosak az ilyen kezdeményezések, amelyek segítő közösséggé teszik az adományozókat is – tette hozzá.
Fodor Attila, a közreműködő CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója elmondta, az országszerte 25 Príma és CBA üzletben felállított adománygyűjtő ponton várják az adományokat, amelyeket rászoruló kisgyermekes családoknak juttatnak el.
Az akcióban részt vevő boltok listája megtalálható a noe.hu oldalon. (origo, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új digitális szolgáltatás várandósok és kisgyermekes családok számára
A dm 2025 májusától dm babybonus néven elindította új kismamáknak…
Tovább olvasom >Nyíregyházán nyílt meg a Kerekes Kft.-hez tartozó első Príma-üzlet
Ahogyan arról korábban hírt adtunk, 2025. január 1-től a Kerekes Kft. és a hozzá…
Tovább olvasom >Új korszakot nyit a Privát és CBA integráció
A Privát üzletlánc számára a törzsvásárlói rendszer bevezetése meghatározó mérföldkő…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >