Első kisáruházát nyitotta meg a Praktiker Magyarországon
A határ menti településekre fókuszál kisáruházaival a Praktiker, a társaság kedden, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen nyitotta meg első ilyen magyarországi üzletét.
Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója a kisáruház megnyitóján úgy fogalmazott: a kereslet csökken a barkácspiacon, ez új helyzeteket szült és új stratégiát kíván.
Mint mondta, megkezdte a kisáruház-koncepció tesztjét a Praktiker azzal, hogy 14 évnyi magyarországi működés és 19 nagy alapterületű áruház után megnyitotta Sátoraljaújhelyen az első 1500 négyzetméteres üzletegységét. A cég – úgyszintén a magyar-szlovák határ mentán – Komáromban is hasonló boltot nyit a jövő év első napjaiban.
A sátoraljaújhelyi, bérelt épületben megnyílt üzlet kialakítására 50-60 millió forintot fordított az elmúlt évben 30 milliárd forintos forgalmat bonyolító társaság, amely számít a határon túl élő vásárlókra is Sátoraljaújhelyen, így euróval is lehet majd fizetni az üzletben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >