Kisboltok támogatása: csaknem 40 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett Zalába
Csaknem 40 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett Zalába a 2019 óta zajló Magyar falu program (MFP) keretében – közölte Kustánszegen a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros Alpár a csaknem 500 lelkes zalai falu fejlesztéseit megismerve beszélt arról, hogy az MFP olyan program, amelyet maguk a falvak írnak, a kistelepülések irányítói, a civil szervezetek vezetői és az egyházközségek elöljárói a saját igényeikhez igazíthatják a pályázataikat.
Az elsősorban a falvak életminőségnek javítását célzó program több alprogramot is tartalmaz, így lehetővé válik a falusi otthonteremtési támogatásokra, az állami utak fejlesztésére, a falusi vállalkozások és kisboltok támogatására is pályázni. A kiírások elsősorban az önkormányzatoknak szólnak, hiszen többségében ők biztosítják azokat a szolgáltatásokat, amelyek a helyben élők körülményeit javítják – jelezte a kormánybiztos.
Hozzátette, hogy a rendkívül aprófalvas Zalába eddig közel 40 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett, amelyből az 1. számú választókerület településeinek több mint 10 milliárd forint jutott.
Vigh László, a körzet országgyűlési képviselője (Fidesz) úgy fogalmazott, az MFP az egyik legsikeresebb fejlesztési program az országban. A forráshiányos települések számára azért is kedvező, mert az eredményes pályázataikra elnyert összeget rövid idő alatt meg is kapják.
A korábban elhanyagolt falvakba ma már egyre többen költöznek, sok helyütt elfogytak az üres házak és a házhelyek is – tette hozzá Vigh László.
Bécs Tiborné polgármester (független) elmondta: az elmúlt években több mint tíz pályázaton 78,5 millió forintot nyert el a település. A támogatások révén egyebek közt felújították az önkormányzati hivatalt, szigetelték a kultúrház épületét, sportparkot alakítottak ki, illetve útszakaszokat aszfaltoztak, nemrég pedig egy játszótér kialakítására nyertek pénzt.
Kapcsolódó cikkeink
Coop: 30 év után is irányt mutat
Változékony, gyakran nehezen tervezhető gazdasági környezetben kellett helytállniuk 2024-ben is…
Tovább olvasom >Új pályán a kiskereskedelem
A kiskereskedelem nem csupán a gazdasági növekedés motorja, hanem a…
Tovább olvasom >Tízmilliárdos kerettel indul újra a Magyar Falu Program – július 2-tól pályázhatnak az ötezer fő alatti települések
Tízmilliárd forintos keretösszeggel indul újra a Magyar Falu Program legújabb…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >