Kisbefektetőknek segít eligazodni az opciók világában az Equilor legújabb könyve
Megjelent az Equilor Befektetési Zrt. edukációs könyvsorozatának legújabb tagja, „Az opciók” című könyv. A pénzügyi alaptermékeket bemutató könyvsorozat negyedik tagja szintet lépett, és ezúttal egy összetettebb termékcsoportba, az opciók világába vezeti be az olvasókat az alapoktól egészen az emelt szintű példákig. „Az opciók” című kötet szerzője Buró Szilárd, az Equilor pénzügyi innovációs vezetője, aki szerint amellett, hogy a könyv bemutatja ennek az elsőre bonyolultnak tűnő eszköznek a működését, azt is megismerteti az olvasóval, hogyan lehet és hogyan érdemes a gyakorlatban használni az opciókat.
Buró Szilárd „Az opciók” című pénzügyi edukációs könyve közérthetően mutatja be az opciók típusait, alkalmazási területeit, az opciós stratégiákat, valamint azt, hogy mely termékekre lehet opciót kötni. A gazdagon illusztrált könyv olyan neves hazai és nemzetközi szakemberek ajánlásával készült, mint Barlai Róbert, az MVM igazgatósági tagja, Christoffer Moltke-Leth, a Saxo Bank Global Sales Trading igazgatója és Szász János, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, az opciós piac hazai szakértője
A mintegy 100 oldalas kötet azért hiánypótló, mert a szakirodalomban elsődlegesen használt angol kifejezések mellett megtalálhatóak benne azok magyar megfelelői is. Buró Szilárd, a 25 éves pénzügyi tapasztalattal rendelkező szerző „Az opciók” című könyv megírásával arra vállalkozott, hogy olyan befektetőkkel is megismertesse ezt az eszközt, akik eddig kevesebbet vagy egyáltalán nem találkoztak ezzel a mára igen népszerűvé vált befektetési formával. Részleteiben mutatja be azokat az alapokat, amelyek segítségével az elsőre akár bonyolultnak tűnő opciók a befektetők barátjává válhatnak bizonyos piaci körülmények között. Az Equilor Befektetési Zrt. pénzügyi innovációs vezetője szerint az opciós kereskedés a befektetések egy nagyon érdekes és izgalmas típusa, ami elsősorban sokoldalúsága miatt akár más termékek kiegészítőjeként, akár önállóan is megállhatja a helyét. A hazai tőkepiac és pénzügyi tudatosság fejlesztése iránt elkötelezett, közel 35 éves Equilor Befektetési Zrt. gondozásában megjelent ismeretterjesztő könyv a negyedik a sorban a pénzügyi alaptermékeket bemutató „A kötvény”, „A részvény”, valamint „A devizapiac” után.
.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: versenyelőnybe kerülhet, aki időben felkészül az ESG-re
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >IPOSZ: a családi mikro- és kisvállalkozások nélkül nincs erős magyar gazdaság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fókuszban a vidéki kkv-k – indul az „Év Vidéki Vállalkozói” díj és a Vidéki Vállalkozók Éjszakája
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >