Kisáruházakkal terjeszkedik az IKEA
A 2015-ös piaci irányváltás óta Európában egymás után nyílnak az IKEA kisebb áruházai, az úgynevezett pop-up store-ok, legutóbb Zürich-ben, de már több kisáruház működik Kanadában, Norvégiában, az Egyesült Királyságban, de még Japán és Kína nagyvárosaiban is – olvasható az origo-n.
„Az IKEA hosszú távú célkitűzése, hogy közelebb kerüljön vásárlóihoz, hogy azok úgy és ott vásárolhassanak, ahogyan éppen szeretnének. Ennek köszönhetően az egyes piacokon más és más megoldást tesztel a lakberendezési vállalat” – nyilatkozta a Világgazdaság megkeresésére az IKEA Magyarország.
A magyarországi terjeszkedés nagyban függ a nyáron nyíló prágai pop-up store fogadtatásáról.
Reális forgatókönyv, hogy három- öt éven belül vidéken is legyen IKEA-áruház hazánkban, ami egybeeshet a kisebb üzlettérrel rendelkező formátum itthoni bevezetésével” – mondta az IKEA Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős vezetője.
Lehetséges helyszínként Győr, Pécs, Szeged és Debrecen is szóba kerülhet a terjeszkedés során. A bővítést nagyban segíti, hogy az IKEA Magyarország 14 százalékos árbevétel növekedést ért el tavaly, amivel bekerült az IKEA-országokat rangsoroló lista ötödik helyére.
A vállalat közlése szerint az Örs vezér téri, a budaörsi, valamint a júniusban nyílt soroksári áruházban 5,5 millió látogató fordult meg, közülük több mint 3,1 millióan vásároltak átlagosan 18 ezer forintot meghaladó értékben. Ráadásul idén januártól már elérhető az IKEA weboldalának új szolgáltatása a házhozszállítással párosuló online rendelés. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Öt mikrotrend, amely átírja a zöld állítások stratégiáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Juvencio Maeztu az IKEA és az Ingka Csoport új vezérigazgatója és elnöke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Erika Intiso az IKEA Csehország–Magyarország–Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >