Kis lépés a kávéfőzésben, nagy lépés a kávékereskedelemben
Persze ha teljesen pontosak akarunk lenni, még a kávéfőzésben is nagy lépést kell mondanunk, ha egyszer valóban elterjednek a Bonaverde típusú kávégépek. Eddig azt számítottuk a legfrissebbnek, ha a kávéfőző az egyadagnyi frissen darált kávét főzte le nekünk, mostantól azonban számolhatunk olyan eszközökkel is, amelyek a folyamatot a közvetlen darálás előtti pörköléssel kezdik. Ami ugye olcsóbbá teszi a kávézásunkat is, hiszen mindeddig a pörkölés a forgalmazók számára volt nagy üzlet; nem egy kávézólánc megszületésének igazi oka a piacteremtés volt a vállalkozó pörkölt kávéjának.
Amitől viszont ennél is 21. századibb az ötlet (bár a tömegtermelést a projekt siker esetén sem fogja nagyon veszélyeztetni) az az, hogy a „feltalálók” igazi célja az egymástól kilométerek ezreire élő termelők és fogyasztók közvetlen összekötése – célszerűen az interneten keresztül (bonaverde.com). Szerintük ez javítaná az elfogyasztott kávé minőségét, és a köztes 17 lépcsőfok (kereskedők, szállítmányozás, on-trade/off-trade) kiiktatása jelentős költségmegtakarítást jelentene.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A svédasztalos menzák biztonságos üzemeltetésére figyelmeztet a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az E-bike Program 2025 pályázati szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >