Királyék egyesített csapata, a Sponsi kapta az 57. Kékszalag KPMG Fair Play-díját
A szombati díjátadóval zárult le az idei 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, amely a több mint harminc hajóosztály versenye mellett ezúttal is számos parti programmal, fesztiválhangulattal színesítette a Balaton-parti nyarat. A rendezvény legjobbjai között nemcsak a leggyorsabb katamarán, egytestű hajó, női csapat vagy a legidősebb és legfiatalabb versenyzők részesültek elismerésben, hanem idén is átadták a sportszerűséget, összefogást jutalmazó KPMG Fair Play-díjat.
A díjat ez alkalommal a Sponsi csapata nyerte el, amelynek története igazi példája a bajtársiasságnak és a közös célokért való küzdelemnek. A verseny előtti hétfőn valóságos orkán söpört végig Balatonfüred és Alsóörs között a térségen, amiben számos olyan hajó is megsérült, amelyek a parton állva várták a verseny napját. Ezeket a hajókat a szélvész egyszerűen leborított az állványukról. Közéjük tartozott az egytestű osztályban esélyes libera típusú hajók közül a Raffica és René, amelyeket az is összeköt, hogy egy csapathoz tartoznak. A csapat hagyományai szerint a Rafficával indulnak a tapasztalat vitorlázók az apa, Király Zsolt kormányzása alatt, míg a Renével a feltörekvő fiatalok mennek a fiú, Király Dávid vezetésével. A viharban mindkét hajó súlyosan megrongálódott, ezért a két generáció összefogott, és a két hajó épen maradt árbocából, kötélzetéből, tőkesúlyából és vitorlázatából, valamint egy harmadik – használaton kívüli – hajótestből két nap alatt egy lényegében új hajót építettek.
A hajótest, az egykor ugyancsak szép versenyeket futott Sponsor Wanted egy ideje már a Sponsi nevet viseli, így ezen a néven nevezték be a versenyre. Ennek köszönhetően a csapat tagjai – köztük tehetséges fiatal vitorlázók – ott lehettek a rajtvonalnál, és a nagy szél ellenére is hősiesen helytálltak a verseny előtt csupán órákkal elkészült hajóval.
„A két legénység példamutató összefogása, kitartása, a verseny és a vitorlázás szeretete melletti elkötelezettsége és sportszerűsége tökéletesen tükrözi azt a szellemiséget, amit a KPMG Fair Play-díjjal elismerni szeretnénk. Az idén a nagy szél miatt több mint 30 hajó sérült a versenyben vagy előtte a viharban, és mindegyikük nyugodtan számíthatott a közelben tartózkodó versenytársak segítségére. Nagyszerű látni, hogy a Sponsiban egyesített csapat történetében ez milyen erővel mutatkozott meg”
– hangsúlyozta Rózsai Rezső, a KPMG Magyarország vezérigazgatója, a Fair Play-díj alapítója és zsűritagja, aki a díjat személyesen adta át.
Az idei Fair Play-díj egyszerre szól a sportszerű versengésről, az önzetlen összefogás erejéről, ami olyan erőket képes megmozgatni, ami a legnehezebb helyzetben is lehetőséget teremt. A Sponsi és barátai mindezt idén kétségkívül bebizonyították.
Kapcsolódó cikkeink
A vegánok gyakrabban vásárolnak élelmiszert, mint a húsfogyasztók
A vegánok és vegetáriánusok lényegesen gyakrabban járnak élelmiszert vásárolni, mint…
Tovább olvasom >A sikeres digitális átalakulás titka – a KPMG szerint
Továbbra is árgus szemmel figyelik versenytársaik lépéseit a vállalatok, de…
Tovább olvasom >Semmi sem biztos a világon, csak az adók – vagy már azok sem?
Megbirkózni a dinamikus és sokszor kiszámíthatatlan gazdasági környezettel, hatékonyan alkalmazni…
Tovább olvasom >További cikkeink
K&H: a visszapénzes program már a fogakra is figyel
A magyarok fele már igénybe vett magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt…
Tovább olvasom >Nyitott portákkal várják a fogyasztókat a kistermelő
Országszerte kinyitják kapuikat a fogyasztók előtt a hazai kistermelők. A…
Tovább olvasom >Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >