Kirakatrendezés az elmúlt 20 évben
Április 16-től tekinthető meg a Dekor 60/III. – Szakmai és művészeti képzés a kirakatrendező- és dekoratőrképző iskolában 1995-től 2015-ig című kiállítás a Magyar kereskedelmi és Vendéglátóipari múzeumban, a témában rendezett sorozat 3 fejezete.
Az egykori Dekoratőr Iskola jogutódja, a Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Dekoratőr Szakosztálya a múzeummal közös szervezésében tavaly novemberben mutatta be a képzés első húsz esztendejét. Idén márciusban az 1975-1995 közötti időszakkal folytatódik a kiállítás-sorozat, áprilisban pedig az 1995-2015 közötti korszakkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A tanárok és diákok közös együttműködésében létrehozott kiállítás-sorozat a képzés izgalmas területeit, minőségét és sokszínűségét hivatott bemutatni. A tárlaton megtekinthetők az ott tanító tanárok, jeles művészek munkái és az onnan kikerült, az alkotó világ széles spektrumán elhelyezkedő művészek, és a szakmát magas szinten végzők tárgyai, munkái. A kiállítást színesítik az iskolai archívum darabjai és a diákok tárgyi gyűjteménye is, amely a ’70-es – ’80-as – ’90-es évek korszakát varázsolja a látogatók elé.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Svédasztalos menza a 14. kerületben – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: Vir volt a legnépszerűbb a Horvátországba utazó magyarok körében idén nyáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >