Kiosztották a 2008-as Henkel nemzetközi művészeti díjat
Bár idén is volt magyar jelölt a nemzetközi döntőben Gellérfi Pál személyében, végül a szlovén Miha Štrukelj vehette át a kortárs grafika kategóriában meghirdetett díjat.
Hetedik alkalommal osztották ki
a Henkel Central Eastern Europe (HCEE), a Henkel közép-kelet-európai
regionális vállalata által alapított
Art.Award művészeti díjat. Közel ötszáz
benyújtott mű közül választotta ki a
nemzetközi zsűri a 7000 euróval járó díj
nyertesét. A fináléba jutott hat művész
között ott volt a magyar Gellérfi Pál is. Bár
a díj az idén nem magyar művészhez került
– tavaly Domán Rajmund formatervező hallgató nyerte el
-, de képei láthatóak lesznek a többi
helyezettéivel együtt két bécsi kiállításon
is.
A Gregor Podnar – berlini és
ljubljanai galériák tulajdonosa (elnök), Jutta M.
Pichler, a Kremsi Karikatúra Múzeum igazgatója,
Monika Knofler, a Bécsi Szépművészeti Akadémia
rézmetszet gyűjteményének igazgatója és
Zoran Petrovski, a Szkopjei Nemzeti Múzeum kurátora –
alkotta zsűri indoklása szerint Miha Štrukelj rajzai festői
életművével szoros kapcsolatban állnak, mégis
leginkább annak a városi atmoszférának az
egyedülálló rajzolatai, amelyben az ifjú
szlovén művész él.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem a cégalapítás állt meg, hanem a kockázatvállalás – ezt mutatják a 2025-ös adatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


