Kinevezések a Kékkútinál
Év elejétől Csete Noémi látja el a Kékkúti Ásványvíz Zrt. kereskedelmi igazgatói feladatait; a szakember korábban a piacvezető ásványvíz-palackozó marketing osztályát vezette. Cser Szilárd, a korábbi logisztikai és beszerzési igazgató februártól az üzemigazgatói feladatokat is átvette Kékkúton.
Csete Noémit (44) az ásványvíz-palackozó kereskedelmi vezetőjévé nevezték ki 2011. január elsején. Csete 1992-ben csatlakozott gyakornokként a Nestlé csoporthoz. Több területen is tapasztalatot szerzett a legnagyobb élelmiszeripari vállalaton belül: dolgozott például csokoládé és édesség-, a Nescafé és a Nesquik, valamint a Maggi márkákon, illetve a magyarországi gabonapehely alapú termékek bevezetésében is részt vett. 2004 novembere óta marketing igazgatóként dolgozott a Nestlé Waters magyarországi leányvállalatánál.
Cser Szilárd (36) – a Kékkúti Ásványvíz Zrt. logisztikai osztályának vezetése mellett – 2011. februártól a vállalat üzemének a vezetését is átvette, mint logisztikai és üzemigazgató. Cser 2001-ben csatlakozott a vállalathoz beszerzési vezetőként, 2007 januárjától pedig logisztikai igazgatóként dolgozott. A korábbi üzemigazgató Salkovszky Lóránt, a Nestlé Waters löhnberg-i (Németország) gyárának üzemigazgatójaként cégcsoporton belül folytatja karrierjét.
A hazai piacvezető ásványvíz-palackozó folyamatosan törekszik a cég szervezeti struktúrájának optimalizálásra. Az összevont feladatkörök kialakítása is azt bizonyítja, hogy a vállalat bízik mindkét vezetője szakmai rátermettségében, elhivatottságában és sok éves tapasztalatában.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >