Kínai üzleti delegáció tárgyalt Budapesten
Kína Hopej tartományának kormányzója vezette üzleti delegáció tárgyalt hétfőn Budapesten – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a potenciális kínai befektetőkből álló küldöttség a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Bank of China (BOC) közös Befektetésösztönző Programja keretében rendezett szemináriumon vett részt, amelyet Szabó László külügyi és külgazdasági államtitkár nyitott meg, és előadást tartottak Bödőcs Róbert, a HIPA elnök-helyettese, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, a delegációt vezető kínai kormányzó, a Bank of China vezetői.
Szabó László külgazdasági és külügyi államtitkár elmondta, hogy a rendezvény egyértelműen bizonyítja a magyar kormány keleti nyitás politikájának sikerét. Kína a legjelentősebb ázsiai piac, Magyarország 10. legfontosabb kereskedelmi partnere globálisan.
Ismertetése szerint a kétoldalú kereskedelem volumene eléri a 7,2 milliárd dollárt és a magyar export 2014 első öt hónapjában a tavalyi időszakhoz képest 11,2 százalékos növekedést produkált.
Az államtitkár kiemelte továbbá, hogy a magyarországi kínai befektetések értéke már meghaladja a 2,8 milliárd dollárt. Hangsúlyozta: a magyar kormány egyik fő célkitűzése a kínai befektetések Magyarországra vonzása annak érdekében, hogy erősödjön Magyarország európai termelési központi szerepe, és a kínai vállalatok Európa kapujaként tekintsenek Magyarországra, és innen kiindulva erősítsék térségbeli jelenlétüket – közölte a HIPA.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség közleményében rámutatott, hogy a budapesti rendezvény annak a programsorozatnak a folytatása volt, amely a HIPA és a BOC közös szervezésében idén júniusban indult Kínában, a „Magyarország, Közép-Kelet-Európa szíve, az Európai Unió kapuja” című befektetésösztönző roadshow négy kínai várost érintett, és mintegy 300 helyi vállalat számára adott részletes információkat Magyarország üzleti környezetéről és befektetési lehetőségeiről. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >