Kínában terjeszkednek a nagy szállodaláncok
A rendelkezésre álló jövedelem emelkedésével és a kínai utazási kedv fellendülésével növelik jelenlétüket a nagy szállodaláncok a kelet-ázsiai országban.
A nagy hotelek az elmúlt hónapokban sorra jelentették be növekedési terveiket Kínában. A Hilton idén nyolc új létesítménnyel ötvenre emeli szállodái számát az országban, miközben 2010-ben mindössze négy egységgel volt jelen. A következő három évben a lánc ennél is gyorsabb terjeszkedést tervez: 2017-re már több mint száz hotellel várná az utazókat.
A Marriott China szintén robbanásszerű terjeszkedésre készül Kínában. Létesítményeinek száma a jelenlegi 70-ről 2016-ig 150-nél is többre nőhet, s 16 város helyett már 50-ben lennének jelen az ország szinte minden tartományában.
Az InterContinental az évtized végéig 200-ról 400-ra emeli szállodáinak számát, és mindenekelőtt a legnagyobb városokon kívül erősítene. A nagyvárosok, így Peking, Sanghaj, Kuangcsou hotelpiaca már telített, a verseny kiélezett. A kisebb városokban is van fizetőképes kereslet, ott ugyanakkor kevesebb a rivális, biztosabb a siker – indokolta az InterContinental döntését.
A legnagyobb európai szállodaüzemeltető Accor szintén mind inkább a kínai piac felé fordul. A következő két évben a vállalat 100 új szállodát készül átadni, egyharmadukat kínai nevezetességek közelében. Az Accor 130 hotelje közül választók már ma is foglalhatnak szobát az észak-koreai határ mentén vagy a közép-kínai erdő közepén.
A szállodaláncok Kína-lázát az elmúlt évek trendjei és a jövőre vonatkozó prognózisok tüzelik. A belföldi turizmus 2013-ban 130 millió látogatással már 52 milliárd dollárt hozott a vendéglátó-iparnak. Az ágazati becslések szerint 2013 és 2018 között az iparág évi 11 százalékkal fog növekedni, ráadásul a fő szabadidős tevékenységükként az utazást megnevező kínaiak mellett a külföldi utazók is mind nagyobb érdeklődést mutatnak Kína iránt. (Szerencsi Ágnes, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Időben kezdik
Kortársaiktól tanulják meg a helyes táplálkozást az iskolások a Magyar…
Tovább olvasom >Érzelmek és emlékek
A desszertnek érzelmeket, emlékeket kell ébreszteni – ez Tiziano Mita…
Tovább olvasom >