Sertéslakótelep épül Kínában
Komplett lakótelepet építettek Kínában egy megaberuházással, hogy ott sertéseket hizlaljanak – írja az agrarszektor.hu. Az emeletes épületekből álló blokkban a tervek szerint évente akár 800 ezer disznó is születhet majd. A hatalmas telep létrehozásának célja a növekvő lakosság igényeinek kielégítése, de a koncentrált termelés komoly állat- és humánegészségügyi kockázatokat is jelenthet.
Dél-Kína egyik hegységében valóságos lakótelepet építettek a sertések számára. Két darab hét emeletes épületben már most folyik az állattenyésztés, de tervezik további négy emeletes épület felhúzását is, amelyekből az egyik akár 13 emeletes is lehet. A „disznóvárost” kizárólag az állatok számára létesítették, a tervek szerint pedig a jövőben akár 30 ezer kocának is lakhelyet biztosíthat majd a lakótelep, ahol évi több mint 800 ezer malac születésére számítanak.
Mi vár a magyar agráriumra 2018-ban és azután? Milyen kihívást jelenthet a magyar húsiparban az afrikai sertéspestis? Mennyi támogatást fizetnek ki a Vidékfejlesztési Programban? Mire számíthat a szójaágazat 2018-ban? Mit tartogat a gabona-és takarmánypiac számára az idei év? Ha választ akar kapni a hazai agrárium legfontosabb és legaktuálisabb kérdéseire, regisztráljon a Nyugat-magyarországi Agrárfórumra, ahol az elsőrangú szakmai program mellett a kiváló kapcsolatépítési lehetőségeké a főszerep.
Az emeletes épületek előnye, hogy nem csak energiát takarítanak meg, hanem további erőforrásokat is. A lakótelepet azért hozták létre, mert Kína szeretné korszerűsíteni gazdálkodási módszereit, illetve saját termelésből kielégíteni a növekvő lakosság hússzükségleteit.
A hatalmas telep ugyanakkor aggodalomra ad okot a betegségekkel kapcsolatban annak ellenére, hogy több óvintézkedést is tettek,. Az egyik ilyen, hogy próbálják megakadályozni a levegő áramlását az egyes szintek között. A helyszínen hulladéküzemre is szükség lesz, ahol elsősorban nagy mennyiségű sertéstrágyát kell majd megfelelően kezelniük. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Vámmentességet kapott több francia konyakmárka Kínában, de nem mindenki örül
Szombattól életbe lépett Kínában az Európai Unióból származó brandy-importra kivetett,…
Tovább olvasom >Kína dömpingellenes intézkedéseket vezet be az unióból importált borpárlatokra
A kínai kereskedelmi minisztérium pénteken dömpingellenes intézkedéseket jelentett be az…
Tovább olvasom >A magyar fejlesztésű csökkentett deutériumtartalmú termékek sikere Kínában
A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. Preventa csökkentett deutériumtartalmú ivóvíz…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kétszeres POP világbajnok a magyar Gösser Spritz display
Idén két világbajnoki címre is büszke lehet a hazai POP-szakma.…
Tovább olvasom >Legendás olasz panettone-gyártót vett az ír Valeo Foods
Újabb olasz cég felvásárlását jelentette be az ír székhelyű Valeo…
Tovább olvasom >300 millió eurós finanszírozáshoz jutott a horvát Studenac
A horvát Studenac kiskereskedelmi lánc 300 millió eurós finanszírozási csomagot…
Tovább olvasom >