Kínában építi első ázsiai gyárát a Lego
A kelet-kínai Csiahszing városában építi első ázsiai gyárát a Magyarországon is gyártóegységgel rendelkező Lego, amelynek az ázsiai térség mind nagyobb piacot jelent.
A Sanghajtól 120 kilométerre fekvő város 320 ezer négyzetméteres, 1500 embernek munkát adó üzeme a dán játékcég harmadik legnagyobb gyára lesz a világon. A tervek szerint a 2017-re elkészülő létesítményben formaöntés, dekoráció és csomagolás is zajlik majd. Az egység mindenek előtt az ázsiai – így a kínai mellett a dél-koreai vagy a japán – piacok ellátását szolgálja, ennek segítésére Sanghajban egy elosztó központot is létrehoznak majd.
Az egymásba illeszthető építőkockáiról világhíressé vált dán játékóriás számára Ázsia hatalmas piacot jelent és hosszú távon is stratégiai fontossággal bír.
A Lego eladásai tavaly a 100 milliárd jüant (3,6 ezer milliárd forint) is meghaladták Kínában, ez egy év alatt 50 százalékos növekedés. A trend folytatódására a jövőben is számítani lehet, ennek egyik oka a korábban mindössze egy gyermek vállalását engedélyező „egykepolitika” kormány által nemrég bejelentett lazítása. Másrészről a kínai lakosság rendelkezésre álló jövedelme, ezzel együtt pedig a középosztály aránya is töretlenül nő: a McKinsey nemzetközi tanácsadó cég szerint az évtized végére a 400 milliót is meghaladja majd a középosztályhoz sorolhatók lélekszáma. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >