Kínában népszerűsítik a magyar borokat
Tizenegy hazai kiállító – köztük tokaji, villányi és balatoni vezető borászatok – képviseltetik magukat az MT Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóság közösségi standján Kína vezető bor és szeszesital szakkiállításán, a ProWine-on – írja a tozsdeforum.hu. A csak szakmai látogatóknak szóló seregszemlén tavaly 38 országból 650 kiállító vett részt, a látogatók száma pedig megközelítette a 6500 főt – közölte a Magyar Turizmus Zrt.
A Magyar Turizmus Zrt. számos módon népszerűsíti a magyar termékeket Kínában: közösségi bemutatót szervez tizenegy bor- és pezsgőkiállító részére, ezen kívül üzletember-találkozóval, szakmai előadással egybekötött vezetett borkóstolókat tart a Magyar Borkiválóságok gyűjteményből.
A rendezvény az idén a világhírű Institute of Masters of Wine mesterkurzusának is otthont ad. Párhuzamos eseményként, a szomszédos pavilonok adnak otthont az egyik legnépszerűbb kínai vendéglátóipari szakkiállításnak, az FHC-nak.
Kínában a borfogyasztás gyorsan nő, amit az import borok és az egyre számottevőbb helyi termelés egymással versenyezve próbál kielégíteni. A Kínába irányuló magyar agrárexporton belül is jelentős részt képviselnek a borok. A tokaji mellett más borvidékekről származó minőségi, különleges borok és pezsgők is piacon vannak már kisebb mennyiségben a távol-keleti országban – áll a közleményben. (tozsdeforum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Fogyasztóközelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Borban a kettősség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Brutális árverseny jöhet – úgy néz ki, itt a Mere diszkontlánc
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nemzetbiztonsági vizsgálat alatt a Bonafarm romániai terjeszkedése – megakadhat a Napolact felvásárlása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visszatér az ikon: újra itt a Lidl és a Tisza Cipő közös sneakere
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



