Kína nem hagyja magát

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 03. 22. 00:02

Kína szerint komoly következményei lennének annak, ha az Egyesült Államok korlátozná az ázsiai ország termékeinek és szolgáltatásainak az importját Amerikában a jüan alacsony árfolyamára hivatkozva.

Csen Tö-ming kínai kereskedelmi miniszter szerint "senki sem nyer abból, hogy egyesek nyomást gyakorolnak Kínára a jüan felértékelése céljából". Az amerikai pénzügyminisztérium április 15-én hozza nyilvánosságra féléves jelentését, amely a kínai gazdaságpolitikával is foglalkozik.
Március közepén az amerikai kongresszus 130 tagja azonnali lépéseket sürgetett a kínai "valutamanipulációval" szemben az Obama-kormányhoz intézett üzenetében. A demokrata párti és republikánus párti képviselők, valamint szenátorok hangsúlyozták: azáltal, hogy Peking alulértékelve tartja valutáját, a kínai vállalatok előnyhöz jutnak, a külföldi versenytársak viszont tisztességtelen hátrányt szenvednek.
A mesterségesen alulértékelt jüan Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász szerint évente több mint 200 milliárd dollár veszteséget okoz az Egyesült Államoknak. Krugman sterint az amerikai kormánynak hasonlóan kell szerinte fellépnie, mint 1971-ben, amikor hasonló helyzetben 10 százalékos pótvámot vetett ki  a japán és német importra. Kínával szemben viszont ennél szigorúbb lépésre, az import 25 százalékos megsarcolására lesz szükség.
Ezzel kapcsolatban a kínai kereskedelmi miniszter vasárnap kijelentette: a Kína ellen esetleg életbe léptetendő szankciókat az ázsiai ország protekcionista lépésnek tekintené, és felerősítené annak a kockázatát, hogy a globális gazdaság ismét lejtmenetbe kerüljön – írja a ProfitLine.hu.




Kapcsolódó cikkeink