Kína nem emeli a gabona behozatali kvótáit
Kína nem emeli a gabonára vonatkozó behozatali kvótáit, ami megnehezítheti az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus lezárását célzó várhatóan jövő héten aláírandó részmegállapodásban foglaltak teljesítését – olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán.
A Caixin kínai gazdasági lap keddi tudósítása szerint Han Csün, kínai mezőgazdasági és vidékügyi miniszterhelyettes – aki személyesen is részt vett a kétoldalú kereskedelmi tárgyalásokon – szombaton egy Pekingben megrendezett fórumon közölte: globális kvótát alkalmaznak a gabona behozatalát illetően, ezt pedig nem fogják egyetlen ország esetében sem külön módosítani.
Az amerikai fél állítása szerint azonban a megállapodás első szakaszának részeként Kína két éven belül további 80 milliárd dollár értékben vásárol majd amerikai mezőgazdasági termékeket. Ezeknek egy része feltehetően kukorica, rizs és búza lesz, de a kínai fél egyelőre nem nyilatkozott konkrét számokról, csupán annyit közölt, hogy jó minőségű és versenyképes termékeket fog importálni.
A kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság még szeptemberben határozta meg a 2020-ra vonatkozó importkvótákat, e szerint az idén a kínai megrendelők 7,2 millió tonna kukoricát, 9,6 millió tonna búzát és 5,3 millió tonna rizst hozhatnak be külföldről 1 százalékos vámtarifával, az e fölötti importra azonban esetenként akár 65 százalékos vámot kellene megfizetniük.
A SCMP-nak nyilatkozó elemző számítása szerint a kvóták megközelítőleg annyi gabona behozatalát teszik lehetővé, amennyit Kína az előző években is vásárolt az Egyesült Államoktól, vagyis nem engednek teret az amerikai mezőgazdasági termékek importjának bővítésére. Mindazonáltal a gabona behozatalát korlátozó kvóták nem akadályozzák más mezőgazdasági termékek importálását, így önmagában a kvóták fenntartása nem zárja ki, hogy Kína betarthassa a részmegállapodásban foglaltakat.
Sajtóértesülések szerint a kínai kereskedelmi delegáció a jövő héten utazik Washingtonba, ahol – Donald Trump amerikai elnök a Twitteren közölt állítása szerint – január 15-én írhatják alá a kereskedelmi megállapodás első szakaszát. Kínai részről egyelőre nem erősítették meg a találkozó hírét és az aláírás dátumát. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >Drasztikus drágulás a Temun és a Sheinen: Trump vámháborúja érezteti hatását
Április 25-től érezhetően megdrágultak a kínai Temu és Shein platformokon…
Tovább olvasom >Új piacokat keres az EU az élelmiszeripar számára
Az amerikai piac kiesése komoly kihívást jelent az Európai Unió…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május közepétől jöhet a drogériák árcsökkentése: 30 termékkategóriában mérséklődhetnek az árak
Újabb hatósági beavatkozás készül a hazai kiskereskedelemben: a kormány 30…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >