Kína az első fél évben 30 százalékkal járult hozzá a világgazdaság növekedéséhez a kormányfő szerint
Kína nagyjából 30 százalékkal járult hozzá a világgazdaság növekedéséhez az idei év első felében – mondta a miniszterelnök egy kínai nemzetközi gazdasági fórumon csütörtökön.
Li Ko-csiang a derűlátásra nem sok okot adó makromutatók ellenére úgy vélte, a gazdaság strukturális átalakulásának kedvező jelei mutatkoznak, a növekedésében immár 60 százalékot tesz ki a fogyasztás. Hozzátette: a belső fogyasztást tovább kívánják serkenteni.
Li Ko-csiang utalt arra, hogy olyan programok vannak folyamatban, amelyek egy újfajta iparosodást, az információs technológia, az urbanizáció fejlesztését és a mezőgazdaság modernizálását szolgálják. Mindezek szoros összefüggésben vannak a belső kereslet alakulásával.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy Kína intézkedéseivel egy közepes-magas gazdasági növekedést igyekszik tartani, amelyet a nagyobb hatékonyság és minőség jellemez. Jelezte: Peking a megtakarításait és devizatartalékait is a reálgazdaság támogatására kívánja fordítani.
A pénzügyi ágazat reformjával kapcsolatban megállapította, hogy a piac és a jog eszközeivel egy méltányos, átlátható és stabil tőkepiacot szeretnének kialakítani, miközben javítják a kockázatkezelés eredményességét. Közölte, a bankközi devizapiacot megnyitják a külföldi jegybakok előtt és 2015 végéig a jüanban történő fizetés határokon átnyúló rendszerét is kialakítják a kínai deviza nemzetközi piaci térnyerésének elősegítésére.
A kormányfő hangoztatta: országa sosem fog devizaháborúba kezdeni, s egyben cáfolta, hogy fizetőeszközének közelmúltbéli leértékelése mögött a jelentősen visszaesett export ösztönzése állt volna. Megerősítette, hogy Kína a jüan árfolyamát „alapvetően stabil, ésszerű és kiegyensúlyozott” szinten fogja tartani. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kína szigorítja a livestream kereskedelem ellenőrzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így látják a jövő autóját Kínában és Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A jövő nem Made in China – Kína helye a világgazdaságban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felmondani csak az öregek szoktak, a Z generáció csak simán nem megy be többet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >