Kína amerikai agrártermékeket vásárol
Kínai cégek mezőgazdasági termékeket vásároltak az Egyesült Államoktól, Peking pedig egyeztetéseket folytat Washingtonnal a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások októberben esedékes, következő fordulójának előkészítésére – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium.
Kao Feng, a minisztérium szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta: kínai vállalatok jelentős mennyiségű szóját és sertéshúst vásároltak az Egyesült Államoktól. A vámhatóságok korábbi döntése szerint a termékek mentesülnek az amerikai importcikkekre kivetett pótvámok alól.
A szóvivő hangsúlyozta: Kínában nagy a kereslet a jó minőségű mezőgazdasági termékek iránt, és a két ország előtt lehetőségek széles skálája áll az együttműködésre ezen a téren.
A szója behozatalát tekintve Kína világelső, ám az év elején, a Washington által a kínai árucikkek egy részére kivetett büntetővámokra válaszul leállította az elsősorban takarmánynak használt szója behozatalát az Egyesült Államokból. A lépés politikai jelentőséggel is bírt, ugyanis Donald Trump amerikai elnök komoly támogatottságot élvez az amerikai gazdák körében, akiknek súlyos veszteségeket okoztak a kieső rendelések.
A sertéshúsvásárlás hátterében a politikai gesztuson túl az áll, hogy a kínai sertésállományt megtizedelte az afrikai sertéspestis. Így a világ legnagyobb sertéshúsfogyasztó országában, amely a globális kereslet kétharmadát biztosítja a sertéshús ára egy év alatt csaknem duplájára nőtt. Csütörtökön a kereskedelmi minisztérium bejelentette, hogy10 ezer tonna sertéshúst engednek a piacra a központi tartalékkészletből, hogy biztosítsák a kínálatot az október 1-jén kezdődő nemzeti ünnep miatt megemelkedő igény kielégítésére.
A kínai részvények csütörtökön gyengébben zártak annak hatására, hogy a kereskedelmi tárgyalások következő fordulójára vonatkozóan egyelőre nem születtek egyértelmű nyilatkozatok a két fél részéről.
A befektetőket ugyan kissé megnyugtatta, hogy Trump elnök szerdán kijelentette, az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás a vártnál hamarabb megszülethet. Előző nap viszont az ENSZ Közgyűlésében elmondott beszédében Trump ismét bírálta Kína kereskedelempolitikáját, és közölte, nem fogadna el egy „rossz megállapodást”.
A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője hangsúlyozta: Kína előrelépésre készül a kereskedelmi tárgyalások következő fordulóján, amelynek időpontját egyelőre egyik fél sem közölte, csupán annyi tudható, hogy október első felére tervezik. Kao Feng úgy fogalmazott: azt remélik, hogy a két fél képes lesz kompromisszumot kötni, és mindkét fél számára kedvező megoldást találni. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az Egyesült Államokban a vártnál nagyobb mértékben nőttek a termelői árak júniusban
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben emelkedett az amerikai termelőiár-index…
Tovább olvasom >Tizenkét hónapja csökkennek az élelmiszerárak Kínában
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben mérséklődött az éves infláció Kínában:…
Tovább olvasom >Már szinte csak akciós élelmiszereket vesznek az amerikaiak
Az amerikai fogyasztók számára a gazdasági helyzet egyre több kihívást…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >K&H: a szén-dioxid-kibocsátás magától nem csökken
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >