Kína még ebben az évtizedben a világ legnagyobb gazdasága lehet
Kína jelenleg a világ második legnagyobb gazdasága, azonban a GDP-növekedések globális trendjeit figyelve még ebben az évtizedben világelső lehet, megelőzve az Egyesült Államokat – írja az origo.
A kínai GDP várhatóan 8,2 százalékkal bővül majd ebben az évben, vagyis az ázsiai óriás továbbra is lekörözi majd az USA növekedését – írja az RT.com.
RÁADÁSUL KÍNA VOLT AZ EGYETLEN OLYAN NAGY ORSZÁG, AMELY ELKERÜLTE, HOGY CSÖKKENJEN A GDP-JE 2020-BAN, A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY KIALAKULÁSÁNAK ÉVÉBEN.
Ez is erősen hozzájárul ahhoz, hogy a jelenlegi növekedési ütemek mellett Kína már 2028-ban a világ legnagyobb gazdasága lehet, megelőzve az Egyesült Államokat – mondja Homi Kharas, a Brookings Institution elemzője.
EZ PEDIG KÉT ÉVVEL HAMARABBI IDŐPONT VOLNA AZ EDDIG VÁRTNÁL.
Ebben az évszázadban egyébként Kína világgazdasági részesedése soha nem látott ütemben erősödött. A statisztikák szerint a globális gazdasági kibocsátás 4,2 százalékkal csökkent a tavalyi évben, amivel Kína részesedése 14,5 százalékos lett – 2010-es dollár értéken számolva.
A SZAKEMBEREK MINDEKÖZBEN HANGSÚLYOZZÁK, HOGY PEKING FOLYAMATOSAN MÉLYÍTI EL A GAZDASÁGI KAPCSOLATAIT ÁZSIÁBAN ÉS EURÓPÁBAN.
A kínai kormány célja pedig az, hogy egyre inkább a belső fogyasztás legyen a GDP növekedésének motorja.
Összességében tehát azt látni, hogy a koronavírus-járvány megerősítette Kína pozícióját a világgazdaságban, és most már az amerikai és az európai cégek is arra számítanak, hogy a közeljövőben hatalmas szerepe lesz majd a kínai gazdasági növekedésnek – különösen a járvány utáni időszakban.
KÍNA EGYÉBKÉNT MÁR JELENLEG IS A VILÁG LEGNAGYOBB EXPORTŐRE.
A kínai kivitel 3,6 százalékkal bővült 2020-ban, a hivatalos adatok szerint. Ezzel párhuzamosan a teljes globális kereskedelem valószínűleg 5,6 százalékkal zsugorodott tavaly – derül ki az ENSZ kereskedelmi szervezetének (UNCTAD) becsléséből.
A fentiek mellett úgy tűnik, Kína valószínűleg visszanyerte a vezető szerepét a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) beáramlásában is. 2020 novemberéig ugyanis több mint 129,5 milliárd dollárnyi FDI érkezett az országba, miközben, szintén az UNCTAD adatai szerint, a globális FDI-áramlás 30-40 százalékkal maradt el a 2019-es év teljesítményétől. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Madárinfluenza miatt tiltotta be Kína a spanyol baromfiimportot
Kína ideiglenesen megtiltotta a spanyol baromfi- és kapcsolódó termékek importját…
Tovább olvasom >Meglepetést hozott a kínai infláció – stagnáltak a fogyasztói árak júliusban
Az elemzők által várt minimális emelkedés helyett júliusban változatlan szinten…
Tovább olvasom >Véget ért a vámmentes Kánaán: Trump globális korlátozása felforgatja az e-kereskedelmet
Donald Trump felfüggesztette a 800 dollár alatti értékű nemzetközi csomagok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Maradt a 2 százalékos infláció az euróövezetben júliusban
Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció…
Tovább olvasom >A magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemelést a következő 12 hónapban
A kis- és középvállalkozások (kkv) 65 százaléka a következő 12…
Tovább olvasom >Csirke vs. marha: új spanyol kutatás kérdőjelezi meg a fehér hús „bélegészség”-előnyét
Évtizedekig a csirkehúst tartottuk a vörös húsoknál „egészségesebbnek”. Egy friss…
Tovább olvasom >