Kína a vadon élő állatokból készült termékek legnagyobb online piaca
A vadon élő állatok és a belőlük készült termékek legnagyobb online kereskedelmét Kínában bonyolítják – állapították meg állatvédők, akik arra figyelmeztetnek, hogy az internet valós veszélyt jelent a vadvilágra.
Egy frissen nyilvánosságra hozott felmérés szerint az év elején csaknem 18 600 állati eredetű termék volt forgalomban a kínai online áruházakban. A vizsgálatba vont 21 e-kereskedelmi ponton talált áruk értéke elérte a 2,7 millió dollárt (665 millió forint) – közölte a Nemzetközi Állatjóléti Alap (IFAW) nevű nonprofit szervezet, amelyet a China Daily című angol nyelvű napilap idézett csütörtöki online kiadásában.
A termékek leginkább elefántcsontból és orrszarvúagyarból készültek, de teknősök, egzotikus madarak is voltak köztük. Az elefántcsontból készült áruk az összes termék mintegy 79 százalékát adták.
2008-ban 544 féle ilyen terméket adtak el Kínában az interneten, mostanra azonban számuk 2061-re nőtt – jegyezték meg az IFAW „nyomozói”, akik szerint azonban ez önmagában nem feltétlenül jelenti azt, hogy a helyzet rosszabb lenne, mivel hat éve még csak négy weblapot vettek alapul.
A világháló kiváló lehetőséget nyújt az illegális kereskedelem rejtett és gyors lebonyolítására – hangoztatták az állatvédők. Egyúttal azt szorgalmazták, hogy a bűnüldöző szervek fokozzák és terjesszék ki az ellenőrzést a közösségi média különböző platformjaira és elrettentésül hozzák nyilvánosságra eredményeiket.
A szervezet szerint az év elején a világon 280 online elárusító helyen több mint 33 ezer veszélyeztetett állatot vagy belőlük készült terméket kínáltak eladásra. Az értékesítésben éllovas Kínát Oroszország, Ukrajna, Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság követi – olvasható az IFAN jelentésében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >