Kína 50 millió tonnával növelné gabonatermelési kapacitását
Jelentős kapacitásbővítést tervez Kína a gabonatermelésben: a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) bejelentése szerint mintegy 50 millió tonnával növelnék az ország termelési potenciálját, elsősorban a kukorica és a szójabab termesztésének felfuttatásával – számolt be a Global Times nyomán az Agrárszektor.
Az intézkedés a kínai mezőgazdaság és a vidéki térségek modernizációját célozza, miközben az élelmiszer-ellátás biztonságának megerősítését szolgálja. Az NDRC hangsúlyozta: a program középpontjában a termelőkapacitások erősítése, a hatékonyság és a minőség javítása, valamint az alapvető mezőgazdasági termékek stabil kínálatának biztosítása áll.
A kukorica- és szójababtermelés növelése mellett a tervek kiterjednek a kiváló minőségű takarmánynövények – így a silókukorica és a lucerna – termesztésének bővítésére, valamint speciális és magas hozzáadott értékű növényfajták fejlesztésére is – írta az UkrAgroConsult.
A stratégia fontos eleme a szántóföldek szigorú védelme és a földhasználat optimalizálása. Ennek érdekében Kína javítaná azokat a koordinációs és kompenzációs mechanizmusokat, amelyek a mezőgazdasági területek hatékony kihasználását támogatják.
Az NDRC kiemelte: a takarmánygabona iránti kereslet folyamatosan növekszik, amelynek alapját a kukorica és a szójabab adja. Utóbbinál azonban a belföldi termelés továbbra sem fedezi a szükségleteket, ezért Kína jelentős mértékben importra szorul. A Nemzeti Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025-ben Kína kukoricatermelése 301,2 millió tonnát, míg a szójababtermés 23,9 millió tonnát tett ki.
Kapcsolódó cikkeink
A Hormuzi-szoros lezárása a gabona- és takarmánypiacon is áremelkedési kockázatot hozhat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Meglepetés Kínából: 21,8%-kal ugrott az export, a chipkivitel kiemelkedően nőtt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új átalányvám terheli a harmadik országból érkező kis csomagokat júliustól
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


