Kína 40 milliárd dolláros Selyemút-alapot nyitott
A kínai elnök Pekingben bejelentette a szomszédsági gazdasági kapcsolatok szorosabbá tételét szolgáló 40 milliárd dolláros (10 ezer milliárd forintos) Selyemút-alap létrehozását.
Hszi Csin-ping a régió egyes országainak összekapcsolódó fejlődését szolgáló javaslatot ismertetett Banglades, Kambodzsa, Laosz, Mongólia, Mianmar, Pakisztán és Tádzsikisztán vezetői előtt. Azt hangoztatta, a Selyemút-alap célja, hogy egy pénzügyi platform létrehozásával elősegítsék azoknak a gazdasági nehézségeknek a leküzdését, amelyek akadályozzák a szomszédságot összekötő kapcsolatok kiépítését.
Az alap célja, hogy befektetési, pénzügyi támogatást nyújtson infrastrukturális, erőforrásokat feltáró, ipari, valamint pénzügyi együttműködésekhez, amelyek az „új selyemút gazdasági övezet” és a „21. századi tengeri selyemút” koncepció országaihoz kapcsolódnak. Hszi megjegyezte, hogy az alap nyitott ázsiai és a földrészen kívüli befektetőknek.
Az elnök kiemelte az ázsiai államok összekapcsolásának jelentőségét a gazdasági növekedés irányait kereső régióban, s úgy vélte, hogy a térségbeli országoknak egymást kell előnyben részesíteniük. Szerinte a közös projektek első eredménye a szállítási infrastruktúra kiépítése lesz. A találkozón még közölte, Kína a következő öt évben 20 ezer továbbképzési lehetőséget biztosít a szomszédos országoknak azoknak, akik e regionális összekacsolódás szakembereiként fognak majd dolgozni.
Az eseményen, amely kapcsolódik az Ázsiai és Csendes-óceáni Együttműködés (APEC) ezekben a napokban folyó pekingi rendezvényeihez, jelen voltak még az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottságának (UNESCAP) és Sanghaji Együttműködési Szervezetnek (SESZ) a képviselői is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >A digitális detox a húsvéti böjt idején: az addiktív telefonhasználat sokkal súlyosabb és általánosabb probléma, mint gondoljuk
A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és…
Tovább olvasom >Kegyetlen április fagykárok: akár 100%-os terméskiesés is előfordulhat
Az április eleji tavaszi fagyok ismét komoly problémát okoztak a…
Tovább olvasom >