Kimutatható hatással van a koronavírus a magyarországi turizmusra
Már most kimutatható hatással van a koronavírus a magyarországi turizmusra: hétfő óta nem indulnak el a szervezett turistacsoportok európai körutazásaikra Kínából, a következő napokban több száz kínai vendég már biztosan nem érkezik meg lefoglalt budapesti szállására – írja a Világgazdaság nyomán a hirado.hu.
Tavaly január és november között 430 ezer vendégéjszakát, a teljes vendégforgalom 5-6 százalékát adták a kínai turisták, akik többsége csoportosan, több európai országot érintő körutazásra befizetve érkezett Budapestre.
Magyarország és a közép-európai régió egyik legnagyobb kínai beutaztató társasága, az EETS igazgatója, Lázár Judit a lapnak elmondta: egyelőre 20 százalékos lemondásnál tartanak a következő, nagyjából két hétre. Az Európában már úton lévő kínai turistacsoportok nem indulnak haza, ők a járvány kitörése előtt keltek útra.
Jelenleg turisztikai szempontból kevésbé forgalmas időszakot érint a visszaesés, a kínai utazási szezon csak később, áprilisban, májusban kezdődik – írta a Világgazdaság.
A Budapest Airport a lappal azt közölte, hogy a koronavírussal kapcsolatos légitársasági intézkedésekről egyelőre nem kaptak értesítést. Arról, hogy az elmúlt napokban bejelentett és megnyitott új, közvetlen kínai desztinációk esetében az utazási korlátozások miatt esetleg módosítani kell-e a járatokat üzemeltető légitársaságok és a Budapest Airport közötti szerződéseket, a társaság arra hivatkozva nem adott tájékoztatást, hogy a megállapodások részletei üzleti titoknak minősülnek.
Ferihegyre egyébként tavaly a Kínából érkező összes utas 55 százaléka, 103 ezer ember érkezett közvetlen kínai légi járattal – írta a lap. (hirado.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Megállapodást kötött a BDPST Group és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A BDPST Group portfóliójába tartozó DOME Kft. és a Budapest…
Tovább olvasom >Lángos-luxus a Balatonnál: már 3900 forintba is kerülhet egy sajtos-tejfölös
A klasszikus balatoni lángos egykor filléres retró ételnek számított, 2025…
Tovább olvasom >A belgák 23,7 millió utazást tettek 2024-ben
A belga állampolgárok 2024-ben 23,7 millió külföldi utazást tettek, mintegy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Július végén megkezdődik a Körszálló újjáépítése
Július végén elindul a budai városkép egyik meghatározó épülete, a…
Tovább olvasom >Ha sárga a mosogatószivacsod… – A nap képe
…akkor ajánlunk egy tárolóeszközt hozzá: egészen biztos mindig vidám lesz…
Tovább olvasom >