Kilométereket sétálunk a plázákban, ha elég nagy a kuponos akció – hazai felmérés
Általában 2-3 órát töltenek el a vevők a bevásárlóközpontokban a kuponos akciók kedvéért, és akár sorba is állnak az üzletekben, ha elég nagy az árengedmény a kiszemelt termékre – mutat rá az Etele Plaza online kutatása. A látogatók leginkább ruhára és cipőre, élelmiszerre, valamint tisztítószerekre váltják be a kedvezményes utalványokat. A vevők között sokan vannak, akik 3-5 kilométert is legyalogolnak egy kuponos bevásárlás során, így akár több száz kalóriát is elégethetnek.
Közel 500 válaszadó osztotta meg kuponos vásárlási szokásait a bevásárlóközpont felmérésében az Etele Kuponnapok apropóján. A megkérdezettek kétharmada (62%) legalább havonta egyszer igénybe veszi a kuponokat, sőt minden harmadik (29%) vevő hetente felhasználja ezeket bevásárlásai során. A plázákban leginkább ruhára és cipőre, élelmiszerre, valamint tisztítószerekre és szolgáltatásra, például mozijegyre vagy edzőtermi bérletre váltják be a kedvezményre jogosító utalványokat. Egy kuponos vásárlással a kitöltők harmada (33%) 5000 – 10.000 forint közötti összeget takarít meg, minden negyedik nyilatkozó (24%) pedig 10.000 forintnál is többet spóról.
A vevők harmada (30%) bármikor sorban állna az üzletekben azért, hogy a kuponakció keretében kedvezménnyel vásároljon, míg a látogatók fele (49%) csak akkor várakozna, ha elég nagy az árengedmény. Minden tizedik (13%) válaszadó kizárólag abban az esetben szánná rá magát az álldogálásra, ha egy régen vágyott termékre vonatkozik az akció.
Az idő pénz
A plázázók fele (49%) általában 2-3 órát tölt kuponos vásárlással, míg harmaduk (31%) célirányosan, 1 órán belül szerzi be a kiszemelt termékeket, tízből egy megkérdezett (11%) viszont akár 4-5 órát sem sajnál a nézelődésre. Ilyenkor a legtöbben (37%) 2-3 kilométert sétálnak a bevásárlóközpontban, de a válaszadók közel harmada (28%) 3-5km közötti távot is megtesz az akciók kedvéért, sőt van, aki még ennél is többet (3%).
„Tavasszal beindulnak a kuponos akciók a bevásárlóközpontokban, amit tapasztalatunk szerint kifejezetten várnak a hazai vásárlók. Az Etele Kuponnapokon is több tízezren vesznek részt minden márciusban”
– hangsúlyozta Deutsch Krisztina, az Etele Plaza igazgatósági tagja, bérbeadási és marketing Igazgatója. A szakember kiemelte, hogy az Etele Plaza mobilalkalmazása hasznos segítség lehet ebben az időszakban is, hiszen nem csak az összes kupon elérhető rajta digitálisan, de a parkolás szintén kifizethető vele egy gombnyomással. Ráadásul a vásárlások után a blokk beszkennelésével hűségpontok gyűjthetők, amit például mozijegyre vagy további kedvezményes vásárlásra fordíthatnak a kijelölt üzletekben.
A felmérés arra is rámutatott, hogy a kuponos bevásárlásnak leginkább egyedül (32%) vagy párral (28%) indulnak neki az emberek, de sokan családi programként (25%) tekintenek rá, baráttal vagy barátokkal csak minden tizedik vevő vesz részt az akciókban.
Kapcsolódó cikkeink
Terápia időpont nélkül, munkaidőben – a kutyabarát iroda nagyon adja
A stresszoldás és a mentális jóllét igen fontos hatással van…
Tovább olvasom >Milyen kincset keres Kempf Zozó, Pintér Ada, Trill Beatrix és Turai Barna a Börzsönyben? – Indul a KalandKör!
Egy vaskos regény, csúzli, netán egy tollasütő? Vajon milyen hasznát…
Tovább olvasom >Tudatosabb borfogyasztók lettek a fiatalok
Az alkalmi, élményalapú borfogyasztás jelentős növekedését mutatta ki a 18–40…
Tovább olvasom >További cikkeink
A „zsugorodó termékek” nyomában – Magyarország élen jár a shrinkflation szabályozásban
A DLA Piper legfrissebb jelentése, az International Shrinkflation Guide, átfogó…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Beruházunk, mégsem haladunk
A GKI az elmúlt időszakban átfogó elemzéssorozatot készített a magyar…
Tovább olvasom >Átalakuló ízlés, növekvő kihívások – ilyen sörös évre készülhetünk 2025-ben
Bár 2024-ben 2,8%-kal bővült a hazai sörpiac, 2025 első hónapjai…
Tovább olvasom >