Kilenc tonna felett a kukorica eddigi termésátlaga Tolnában
Tolna megyében több mint kilenctonnás a kukorica termésátlaga a termőterület közel felén elvégzett aratás után, eddig a szokásosnál magasabb víztartalommal takarítják be a takarmánynövényt.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) október 24-ei adatai szerint a 84 938 hektáros termőterület 41 százalékáról, 34 825 hektárról összesen 325 335 tonna kukoricát arattak le, ami 9,3 tonnás termésátlagnak felel meg.
Varga András, a Tolna Megyei Gabonaválasztmány elnöke az MTI-nek arról számolt be, hogy a betakarítás már a feléhez közeledik, a termés mennyisége még a Paks környéki, homokosabb területeken is 8-10 tonna között volt. Hozzátette: egyelőre a kései fajták víztartalma 24-25 százalék, és nehezen csökken a kívánt 13 százalékos szintre. A szárítás ezért többletköltséget jelenthet az előző évekhez képest a termelők számára.
A növény ép és egészséges, a termést a Tolna megyei termelők folyamatosan szállítják a dunföldvári bioetanol-üzembe és a szabadegyházai kukoricafeldolgozóba.
Elmondta azt is, hogy jellemzően tonnánként 37 ezer forintért van kereslet a kukoricára; ezen az áron egy hektáron körülbelül 350 ezer forint árbevételt lehet elérni, ami nyereséget hoz a termelőknek. Hat-hét tonnás termésátlag mellett azonban veszteséges az idén a kukorica termesztése.
A takarmánynövény exportja az alacsony árak és a Duna alacsony vízállása miatt lassan halad – mondta Haiszer Zita, a Pakson kereskedelmi kikötőt üzemeltető szekszárdi Sygnus Kft. kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: hatvanezer tonna termény – napraforgó, repce – vár elszállításra. Emellett az alacsony ár miatt a termelők is kisebb mennyiségű kukoricát kötöttek le exportra.
Három dunai – a paksi, adonyi és a hartai – kikötő forgalmáról elmondta: az idén várhatóan 40 százalékkal kevesebb kukoricát szállítanak el, a szokásos évi 300-400 ezer tonna takarmány csak jövő év tavaszára hagyhatja el a kikötőket. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >A Magyar Marketing Szövetség a szakma utánpótlásáért
A Magyar Marketing Szövetség aktívan tesz a szakma jövőjéért, ezért…
Tovább olvasom >