Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben
Kikötőt és logisztikai bázist létesít Magyarország Triesztben, hogy a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok gyorsan és akadálymentesen szállítmányozhassanak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Mogyoródon.
Szijjártó Péter a V4+ Logisztikai Fórum megnyitó ünnepségén bejelentette, hogy Magyarország az olaszországi Triesztben 32 hektáros területen kikötőt és logisztikai bázist hoz létre. A 60-100 millió euró közötti beruházással megteremtik a megfelelő infrastrukturális feltételeket ahhoz is, hogy a magyar cégek 24 órán belül eljuthassanak közúton vagy vasúton a tengeri kijárathoz. Hozzátette, hogy az adásvételi szerződést július elején írhatja alá a kormány. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az erősödő lengyel-magyar gazdasági együttműködés révén a lengyel légitársaság (LOT) Budapestet választotta második légi bázisának, egy jelenleg záruló tárgyalássorozat eredményeként a LOT közvetlen járatot indít Budapest és Szöul között. A miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország logisztikai versenyképességének erősítése érdekében javítania kell a történelmi adottságokból fakadó infrastrukturális lemaradását Nyugat-Európához képest. Ehhez négy területet emelt ki: az észak-dél irányú infrastruktúra fejlesztését, a határkeresztező út és vasúti kapcsolatok számának növelését, a közép-Európából ma még hiányzó gyorsvasút építését és az Eurázsiai kereskedelmi övezetre vonatkozó kínai kezdeményezésekből fakadó előnyök kihasználását. A külgazdasági és külügyminiszter beszélt arról, hogy 2024-ig a teljes magyar közúti és vasúti hálózaton rendkívüli fejlesztéseket hajt végre a kormány; közútfejlesztésre 3200 milliárd forintot, vasútfejlesztésre 2022-ig 1500 milliárd forintot fordítanak. Szijjártó Péter elmondta, hogy a Via Kárpátia elnevezésű, Lengyelország által javasolt kereskedelmi és szállítási útvonal, amely észak-déli irányban metszi ketté Közép-Európát és Litvániától Görögországig tart, Magyarországra eső 229 kilométeres szakaszát 2022-re teljes terjedelmében kiépíti a magyar kormány, így Kassa – Miskolc – Debrecen – Nagyvárad útvonalon autópályán lehet majd közlekedni. A határkeresztező fejlesztések keretében a jövő év végéig elkészül az új komáromi Duna híd, valamint a szlovák-magyar határt átszelő gyorsforgalmi út is, amely összeköti Budapestet és Pozsonyt. Hozzátette, hogy még az idén megkezdi a kormány egy újabb Ipoly-híd építését is a szlovák-magyar határon.
Az Eurázsiai gazdasági lehetőségekről szólva Szijjártó Péter azt mondta, hogy Magyarországnak ki kell használnia Kína Európára és Ázsiára kidolgozott kereskedelmi tervét, és a leggyorsabb szállítási lehetőséget kell biztosítani vasúton a görög kikötőkből Nyugat-Európa felé. Nagy hangsúlyt fektet ezért a kormány a Budapest – Belgrád vasútvonal kiépítésére is – jegyezte meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az utánpótlás-nevelést is támogatja a Logisztikai Évkönyv: már várják az idei szerzők jelentkezését
Idén ismét érkezik a Logisztikai Évkönyv legújabb száma, amely már…
Tovább olvasom >Display 2.0 – így néz ki a jövő bolttere
Okoseszközzé válik a bolti display – derült ki a Shop!…
Tovább olvasom >A nagyhaszongépjármű-piacon erősít az AutoWallis Csoport
Tovább erősíti cseh piaci jelenlétét az AutoWallis Csoport, miután megnyitotta…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >