Kikerült a 3 százalék
Lapzártánk után érkezett a hír, hogy a konferencia első napján oly sok hozzászólást kiváltó úgynevezett termékpálya törvényt, az előterjesztett módosítások figyelembevételével, a parlament október 13-án megszavazta. A törvény célja a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek kereskedelmét végző szervezetek, valamint azok beszállítói közötti tisztességes üzleti magatartás érvényesülésének biztosítása.A szakma tapolcai egységes fellépésének köszönhetően kikerült a törvényből a háttérkondíciókat 3 százalékban maximalizáló pont, így továbbra is lehetséges a POS, marketing, logisztika és hasonló típusú együttműködések megvalósítása. Egy teljes paragrafus foglalkozik a tisztességtelen forgalmazói magatartás leírásával, annak tiltásával. Az előírások szigorodását ékesen példázza, hogy amennyiben az eljáró hatóság megállapítja, hogy a kereskedő tisztességtelen forgalmazói magatartást tanúsít, termékpálya-felügyeleti bírságot szab ki, amelynek legkisebb mértéke százezer forint, legmagasabb mértéke ötszázmillió forint, de legfeljebb a kereskedő által – a jogsértést megállapító határozat meghozatalát megelőző üzleti évben – elért nettó árbevétel tíz százaléka.
A kereskedő által a beszállító számára nyújtható, a termék forgalmazásához kapcsolódó, szolgáltatásra vonatkozó feltételeket – a törvényben foglaltak szerint – üzletszabályzat formájában, mint általános szerződési feltételeket, illetve azok módosítását internetes honlapján vagy az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében legkésőbb 2010. február 1-jéig nyilvánosságra kell hozni, valamint a mezőgazdasági igazgatási szerv részére megküldeni. A törvény 2010. január 1-jén lép hatályba.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >