Kijelölte bezárásra ítélt nagy-britanniai áruházait a Tesco
Kijelölte bezárásra ítélt veszteséges nagy-britanniai üzleteit szerdán a Tesco. A legnagyobb brit kiskereskedelmi lánc – mely a brit magánszektorban 320 ezer dolgozót foglalkoztat – bejelentette azt is, hogy a boltbezárásokkal kétezer munkahely megszűnik.
A szeptemberben munkába állt új vezérigazgató, Dave Lewis által meghirdetett teljes gazdálkodási fordulat jegyében a cég három hete jelentette be, hogy megszünteti 43 veszteséges nagy-britanniai üzletét, és törli további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését.
A bezárásra jelölt, szerdán megnevezett boltok listájából kitűnik, hogy az érintett üzletek zöme a Tesco Express, Tesco Metro és Tesco HomePlus márkanevek alatt működő, településeken belüli kisebb élelmiszerbolt, illetve háztartási kellékeket árusító üzlet, de van köztük hét Tesco Superstore, vagyis nagy területű hipermarket is.
A Tesco Express és a Tesco HomePlus boltok március 15-én, a Tesco Metro és a Tesco Superstore üzletek április 4-én zárnak be.
A cég a takarékossági program jegyében egymilliárd fontra (415 milliárd forintra) csökkenti a 2015-2016-os pénzügyi évre szóló nagy-britanniai beruházási programját; ez a korábbi előirányzat fele.
A Tesco mindemellett eladja a saját márkaneve alatt indított szélessávú internet-szolgáltatását, valamint a Blinkbox nevű fizetős online tartalomszolgáltatót a TalkTalk brit internet-, média- és távközlési szolgáltató csoportnak, a 2014-2015-ös pénzügyi évre pedig nem fizet év végi osztalékot. A vállalat hosszabb távon évi 250 millió font megtakarítást remél az intézkedési csomagtól.
Dave Lewis vezérigazgató a takarékossági tervek január eleji bejelentése után befektetőknek és elemzőknek Londonban tartott ismertetőjében a Tesco külföldi tevékenységével kapcsolatban kijelentette, hogy a cég európai érdekeltségei előtt álló kihívások várhatóan fennmaradnak, de „amíg más döntés nem születik”, a Tesco megtartja összes külföldi érdekeltségét, mert ezekre értékes eszközállományként tekint.
A vállalat köztes eredményjelentése szerint a január 3-ával zárult 19 hétben a nagy-britanniai értékesítés – azonos eladótérre, üzemanyag-forgalmazás nélkül számolva – 2,9 százalékkal csökkent éves összevetésben, vagyis sokkal kisebb mértékben, mint a tavalyi második negyedévben, amikor 5,4 százalékos éves visszaesést mértek.
A külföldi érdekeltségek közül Magyarországon ugyanebben az időszakban és ugyanígy számolva 2,5 százalékkal, az időszak átlagán belül a karácsonyi szezonban 4,2 százalékkal nőtt a Tesco forgalma. (Kertész Róbert, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: 100 ezer termékkel a menstruációs szegénység ellen
Közel 100 000 termék, összesen 3 000 000 forint támogatás…
Tovább olvasom >Már online orvosok is vigyáznak a tescósokra
Júniusban tovább bővítette dolgozói juttatási csomagját a Tesco. A nyár…
Tovább olvasom >Leépít a Nestlé csehországi gyárában
Nyolcvan munkahelyet szüntet meg a Nestlé a csehországi Krupka városában…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári…
Tovább olvasom >Mezőkövesden nyitotta meg 240. üzletét a PENNY Magyarország
Július 10-én megnyitotta kapuit Mezőkövesden a PENNY Magyarország 240. üzlete.…
Tovább olvasom >Sok tonnányi segítség: higiéniai papírtermék-adomány a legkiszolgáltatottabbaknak
Több ezer rászoruló gyermeket, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő gyermekprogramjainak intézményeit,…
Tovább olvasom >