Kihirdették a Super 12 – Magyar Bor Nagydíj első győzteseit
A Magyar Borszakírók Köre által első alkalommal meghirdetett Super 12 elnevezésű meghívásos borversenyén a Magyar Bor Nagydíját a Szent Tamás szőlőbirtok és pincészet Szent Tamás furmint 2013-as évjáratú fehérbora, illetve a Thummerer Pince Egri bikavér grand superior 2012-es vörösbora nyerte el 12-12 fehér- és vörösbor közül – jelentették be a szervezők kedden Debrecenben, a Déri Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.
Kovács Pál, a Debreceni Borozó felelős lapkiadója elmondta: a válogatásba olyan fehér- és vörösborok kerülhettek be, amelyek a tagok szavazatai alapján 2016-ban kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban versenyképesek.
A borszakírók kizárólag olyan borokra adhatták a voksukat, amelyek a verseny évét megelőző öt év szőlőterméséből készültek – tette hozzá.
Kovács Pál elmondta: az eredetileg 18 magyarországi borvidékről és három határon túli területről származó 56 fehér- és 48 vörösbort tartalmazó lista három szavazati körben folyamatosan szűkült, és a minősítő kóstolóra a legtöbb voksot szerzett 12-12 fehér- és vörösbor kapott meghívást.
A szakember felsorolása szerint a fehérborok között Tokajt hat, Egert három, Balatonfüred-Csopakot, Pannonhalmát és a határon túli borvidéket egy-egy, a vörösborok esetében Egert, Szekszárdot és Villányt három-három, a határon túli borvidéket kettő, Etyeket egy bor képviselte.
A decemberi vakteszten a borszakírók körének 12 tagja vett részt, akik két bizottságban, két körben, mindkét alkalommal más-más sorrendben kóstolták és értékelték a borokat. A versenyt a legmagasabb összesített pontszámot kapott fehér-, illetve vörösbor nyerte – mondta Kovács Pál.
Angi János, a debreceni Déri Múzeum igazgatója a tájékoztatón bejelentette: a Super 12 – Magyar Bor Nagydíj díjátadó gálaünnepségét szombaton délután tartják a múzeum dísztermében.
Megemlékezett arról, hogy 86 évvel ezelőtt az épület nem csupán múzeumnak, hanem kultúrpalotának épült. Ennek szellemében ad helyet az épület novemberben évek óta Magyarország egyik legjelentősebb borversenyének, a Debreceni Bormustrának, és most első alkalommal a Super 12 díjátadó gálának. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Korán indult a szekszárdi szüret: Irsai már a pincében, jön a rozé-alap
A szekszárdi borvidéken idén is korábban, már augusztus elején megkezdődött…
Tovább olvasom >Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >„Tiéd a mérték!” nyílt levél a felelős borfogyasztásért
Nyílt levelet tett közzé a Magyar Bormarketing Ügynökség, amelynek célja,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót
Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben…
Tovább olvasom >A STRAND Fesztivál K&H Balaton Nagyszínpadán hazai- és világsztárok váltják egymást
Idén nyáron Zamárdi ismét megtelik zenével, színekkel és pezsgő hangulattal. A STRAND…
Tovább olvasom >Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >