Kihirdették az okosváros-ötletverseny győzteseit
Kihirdették a Mathias Corvinus Collegium és a T-Systems közös, egyetemistáknak szóló okosváros-ötletversenyének (Smart City Challenge) eredményét – közölték az MTI-vel a szervezők.
A fődíjat a Budapesti Corvinus Egyetem You better recycle! csapata vihette el, második lett a Policy designers csapat, a 3. pedig az Széchenyi István Egyetem Ötlet, maradhat? elnevezésű csapata.
A döntőbe jutott öt csapatnak Zalaegerszeg városára szabott smart city megoldásokat kellett kidolgozniuk és szakértők segítségével tökéletesíteniük.
A tájékoztatás szerint a csapatok a jelenleg Magyarországon is zajló fejlesztéseken túl további kreatív ötleteket hoztak olyan témakörökben, mint a napi munkahelyi ingázás problémájának megoldása, az utasforgalmat jelző szoftverfejlesztés, a közüzemi adatok figyelésére és közösségépítésre egyaránt használható közös platform, vagy az okos irodaházakkal és szemléletformálással kapcsolatos egyedi megoldások. A döntőben ezeket az elgondolásokat kellett egy konkrét város, Zalaegerszeg fejlesztési céljaihoz igazítaniuk. A közlemény szerint a versenyzők ötleteiből a szakértőkkel közösen továbbfejlesztett tervek beépülnek a következő időszak városfejlesztési folyamataiba.
A háromfordulós verseny nyertesei a T-Systems jóvoltából részt vehetnek az áprilisi Startup Safarin Budapesten, valamint a barcelonai Smart City World Congress kiállításon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
ENSZ-fórum: a zöld átmenet helyett a túlélés vált az elsődleges szemponttá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magazin: Dr. Porkoláb Imre: Nincsenek sikerreceptek vagy készen kapott válaszok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mezőgazdaság és a borágazat készül az éghajlatváltozás kihívásaira
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fogyasztóközpontúság a sajátmárkák növekedésének kulcsa – PLMA-csúcstalálkozó Koppenhágában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös Green Awards díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >