Kihirdették a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét
Kihirdették a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, 5415 dohánybolt nyílhat július 1-jével – erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszélt az m1 Az Este című műsorában hétfőn.
Az 5415 koncesszió kissé felülmúlja a várakozásokat, korábban ötezernél húzták meg a lélektani határt, hogy a rendszer működőképes-e – mondta Gyulay Zsolt a hétfőn este kihirdetett eredményről.
Az első fordulóban 1417 koncesszió nem kelt el, kétezernél kevesebb lakosú településeken – közölte a vezérigazgató. Hozzátette: a második forduló néhány napon belül elindul, kiírják a pályázatot.
Gyulai Zsolt emlékeztetett: a törvény alapvetése a fiatalkorúak védelme. Az új dohányboltokba 18 éven aluliak nem léphetnek be, illetve nem szolgálják ki őket.
A nyertesek húsz évre szóló jogosultságot szereztek, amivel a családjuk megélhetését biztosítják, ezt nem fogják kockáztatni – fogalmazott a vezérigazgató.
Gyulay Zsolt elmondta azt is: a következő időszakban tájékoztatják majd a dohányboltosokat, illetve a lakosságot, hogy a fogyasztóvédelemmel és az adóhatósággal együtt a dohánykereskedelmi nonprofit zrt. milyen ellenőrzési módszert dolgoz ki. Hozzátette: a társaság a koncessziós szerződésben foglaltak betartását fogja ellenőrizni.
A nyertesekkel 30 napon belül megkötik a szerződést, ezután még van egy kis idő, hogy beszerezzék az engedélyeket, és valószínű, hogy július 1-jétől nagyon sok dohánybolt meg fog nyitni – mondta Gyulai Zsolt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >