Kihalt az amerikai méhkolóniák 42 százaléka
Egy új felmérés szerint 2014-ben ötből két amerikai méhkolónia elpusztult. Még megdöbbentőbb, hogy a rovarok tömeges kihalásuk nyáron kezdődött, nem télen. Tavaly április óta a méhkolóniák 42,1 százaléka kihalt, és ez az arány még sosem volt ilyen magas az elmúlt kilenc évben.
Úgy látjuk, a méhek problémája csak egy riasztó jele annak, hogy hamarosan szörnyű dolgok történhetnek az agrár- és ökoszisztémánkkal. Csak ezt a méheken látjuk először, mert őket könnyű megszámolni – mondta a témával foglalkozó tanulmány társszerzője, Keith Delaplane.
A helyzet nem annyira borzasztó, mint látszik. Egy méhkolónia kihalása után a méhészek általában szétosztják a túlélőket, hogy új kolóniákat alakíthassanak ki, így a számuk egy idő után visszaáll a normálisra. Viszont ez is erősen próbára teszi a méheket.
A rovartani szakértőket megdöbbentette a tény, hogy a méhek nem télen, hanem nyáron pusztultak ilyen mértékben. A felmérés szerint a méhészek 2014 nyarán vesztették el a méhek 27,4 százalékát, míg ez az arány egy évvel korábban még csak 19,8 százalék volt. A jelenség épp olyan szokatlan, mint egy nyáron kitörő influenzajárvány.
A felmérés azt az eredményt hozta, hogy Oklahoma, Illinois, Iowa, Delaware, Maryland, Pennsylvania, Maine és Wisconsin államokban 2014 áprilisa óta a méhek 60 százaléka elpusztult. A tanulmány szerzői szerint a jelenségről éppúgy tehet a méhek rossz táplálkozása, mint az atkák terjedése, vagy egyes növényvédő szerek.
Bár 2015-ben 2,74 millió új méhkolóniát hoztak létre – százezerrel többet, mint tavaly –, a tanulmány szerzői szerint ez nem jelenti azt, hogy a méhek helyzete vagy egészségi állapota egy fikarcnyival is javulna. (Hegyeshalmi Richárd, index)
Kapcsolódó cikkeink
Új kólát vezet be a Coca-Cola
A Coca-Cola bejelentette: idén ősszel új termékkel bővül az amerikai…
Tovább olvasom >Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: csapadékra várnak a növények
Az elmúlt egy hét csapadékszegény időjárása nem tett jót a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Hódít a #MatchaTok: a japán zöldtea por lett a közösségi média új kedvence
A TikTokon elindult #MatchaTok trend szélsebesen meghódította a világot: a…
Tovább olvasom >