Kígyóuborkát vont ki a forgalomból a Nébih
Nem engedélyezett növényvédőszert mutattak ki egy Tolna megyei kiskereskedőnél a kígyóuborkában, ezért kivonták a forgalomból – közölte Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
A Nébih ellenőrei az éves ellenőrzési terv szerint vizsgálták a kiskereskedő raktárában vett mintát, mely a jelenlegi adatok szerint egy csongrádi őstermelőtől egy szegedi telephelyű szövetkezet közvetítésével érkezett, és több zöldségeshez is szállítottak belőle.
A laborvizsgálat a mintában határérték felett mutatta ki olyan rovarölőszer hatóanyagát – acefátot és metamidofoszt -, amely sem Magyarországon, sem más uniós tagállamban nem engedélyezett.
A mért hatóanyag-maradék „a szokásosnál jelentősen nagyobb mennyiségű uborka fogyasztása esetén”, nagy dózisban rövid időn belül jelentkező tüneteket – émelygést, hányást, gyengeséget – okozhat, ám gyorsan felszívódik, illetve 1-3 napon belül távozik a szervezetből és hosszú távú, egészségügyi károsodást nem okoz. Normál fogyasztási szokásoknak megfelelő mennyiségben tüneteket nem, vagy kis eséllyel okozhat a hatóanyag.
Magzatkárosító, mutagén, génkárosító vagy karcinogén hatást nem figyeltek meg egyik hatóanyag esetében sem. Aki mégis tapasztalja a kígyóuborka elfogyasztását követően a felsorolt tüneteket, keresse fel kezelőorvosát – javasolja az élelmiszerbiztonsági hivatal.
Az országos főállatorvos azonnali vizsgálatot rendelt el, az érintett tételeket a kereskedelmi forgalomból visszahívják. A Nébih folyamatosan közli az érintett helyeket és egységeket, ahonnan a termék a vásárlókhoz kerülhetett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >Fokozott ellenőrzések a hazai állatállomány védelmében
Kiemelten fontos a védekezés a fertőző állatbetegségek ellen, hiszen így…
Tovább olvasom >Nébih: leveskockát hívtak vissza a forgalomból nem jelölt szójaallergén miatt
Több magyarországi vállalkozáshoz is eljutott az a vietnámi leveskocka, amit…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >