Kiemelkedő érdeklődés a Lidl beszállítói programja iránt
Megduplázódott a jelentkezők száma a „Lidl a magyar beszállítókért” program hivatalos bejelentése óta, három hét alatt több mint húsz potenciális beszállító jelezte együttműködési szándékát. A Lidl jó úton halad afelé, hogy a program elérje célját, és 2014-ben 60 százalék legyen a magyar termékek aránya áruházaiban.
Kimagasló az érdeklődés a Lidl magyar beszállítói programja iránt, melynek célja, hogy jó minőségű magyar termékeket kínáljon a vásárlóinak, és megbízható üzleti partnerként álljon a magyar termelők mellett, mindezzel támogatva a magyar gazdaság fejlődését és versenyképességét. A dinamikusan fejlődő diszkont élelmiszer áruházlánc a programtól azt várja, hogy még több magyar beszállítója legyen, és még több magyar terméket tegyen elérhetővé a polcain.
„A Lidl a magyar beszállítókért program eddigi sikere meghaladta várakozásainkat. A program elindítása óta több mint kétszer annyi magyar beszállító jelentkezett hozzánk, mint azelőtt egy hónap alatt”- mondta Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke. „A program hivatalos bejelentése óta 22 potenciális beszállító keresett meg minket. Célunk, hogy minél több jó minőségű magyar terméket kínáljunk vásárlóinknak, és korrekt üzleti partnerei legyünk beszállítóinknak” – tett hozzá.
A Lidl-ben jelenleg 202 magyar beszállító 810 féle terméke érhető el, ráadásul a Lidl lehetőséget biztosít magyar beszállítóinak arra is, hogy más európai országok Lidl áruházaiban is elérhető legyen termékük. 36 beszállító 106 terméke már 9 különböző országban kapható.
A Lidl továbbra is várja a magyar beszállítók jelentkezését, amelyet a kifejezetten a program számára létrehozott http://beszallito.lidl.hu/ weboldalon is megtehetnek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >