Kiemelkedő érdek a mezőgazdaság GMO-mentességének megőrzése
Magyarország számára kiemelkedő érdek a mezőgazdaság GMO-mentességének megőrzése, az ország minden fórumon határozottan és következetesen azt képviseli, hogy a génmódosított növények Európában ne kerülhessenek köztermesztésbe – reagált Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az MTI-hez szerdán eljuttatott nyílt levelében környezetvédő szervezetek felvetésére.
A tárcavezető a Greenpeace, a Magyar Természetvédők Szövetsége, és a Magyar Biokultúra Szövetség neki címzett levelére válaszolt. A civil szervezetek azt kérték a minisztertől, hogy Magyarország az EU-tagállamok július 8-i szakbizottsági ülésén ne támogassa három génmódosított kukorica európai termesztési engedélyét.
Fazekas Sándor szerdai nyílt levelében kiemelte: Magyarországnak meghatározó szerepe volt annak az európai uniós jogszabálynak a kidolgozásában és elfogadásában, amely lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk dönthessenek arról, akarnak-e GMO-kat termeszteni saját területükön vagy sem. A tiltást lehetővé tévő uniós jogszabályt Magyarország a tagállamok közül elsőként ültette át a nemzeti jogrendbe, ennek alapján a jövőben sem lesz lehetőség a génmódosított növények termesztésére az országban.
Ettől függetlenül természetesen nem lehetünk és nem is leszünk közömbösek a tekintetben, hogy milyen génmódosított növények (GM-növények) kapnak engedélyt az Európai Unióban – írta válaszában a miniszter.
„Ahogy eddig is, ezután is az engedélyezés ellen fogunk szavazni, mert meggyőződésem, hogy a piacra kerülő GM-növények kockázatot jelentenek a környezetre és az egészségre, valamint az engedélyezés során ezeket a kockázatokat nem minden esetben vizsgálják meg kellőképpen. Álláspontom szerint az elővigyázatosság elvét szem előtt tartva ezeket a termékeket nem szabad engedélyezni” – hangsúlyozta Fazekas Sándor.
Kapcsolódó cikkeink
Klímaváltozás: háttérbe szoruló aggodalom az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az EU nettó exportőr a tojást és a tojástermékeket tekintve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarországon még csökkenő, de az EU-ban már növekvő az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Világszintű internetleállás bénította meg a digitális szolgáltatásokat – kártyás fizetések is akadoztak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lojalitás újratöltve – ki nyeri a hűségháborút 2025-ben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hatszoros Hungaropack-díjas lett a DS Smith – új szintre emeli a fenntartható csomagolás innovációját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >