Kié lesz a legnagyobb szelet?
Az 50 gramm súly alatti küldeményekért zajlik 2013-tól a küzdelem a postai szolgáltatók körében, ezek kézbesítésében ugyanis komoly bevételi potenciál van. Sokan kérdezik tőlem, hogy mi lesz velünk, mi lesz a Postával, amikor majd elveszti a szolgáltatás terén jelenleg birtokolt monopol szerepét? Amikor 4 éve iparágat váltottam, éppen a liberalizáció által teremtett kihívások vonzottak a Magyar Postához. Részese lehetek egy korábban monopolhelyzetű cég versenypiacra vezetésének!
Ha levélkézbesítésről van szó, egyelőre megkerülhetetlen a Posta. Mi azonban azt szeretnénk, hogy ne kényszerből válasszanak bennünket az ügyfelek. Igyekszünk kiaknázni azt a versenyelőnyünket, hogy nagyon széles a szolgáltatás-portfóliónk. A levelek kézbesítésén túl a logisztika, a fuvarozás, raktározás, de még dm-kampányok menedzselése terén is vannak teljes körű tevékenységet felölelő szolgáltatásaink, amelyek ma még egyedülállóak a hazai piacon.
Erre alapozva kényelmi és komplex megoldásokat nyújtunk, így az üzleti partnereink valóban azokra a tevékenységeikre koncentrálhatnak, amelyekből a tényleges bevételeik származnak. Ha sikerül az igényeikre szabottan, rugalmasan, a legmagasabb színvonalon kiszolgálnunk őket, akkor a liberalizáció után is mi birtokolhatjuk majd a legnagyobb szeletet a tortából. Az FMCG-szektorból is egyre több az új üzleti partnerünk, és ennek személy szerint is nagyon örülök, hiszen azért a korábbi kötődéseim, a régi kapcsolatok, barátságok azóta sem szakadtak meg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >