Kiállt az országos főállatorvos a minőségi magyar méz mellett
Ki kell állni a minőségi magyar méz mellett – jelentette ki az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár, országos főállatorvos szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Bognár Lajos elmondta: hétfőn utasítást adtak az összes magyarországi mézfeldolgozó ellenőrzésére, és a kereskedelemből is mintát vesznek, hogy megállapítsák, mely mézek hamisak. Hozzátette: vannak kevert mézek is, ezeken feltüntették, hogy az Európai Unión kívülről származó összetevőt tartalmaznak, ami biztosan kínai méz.
Az országos főállatorvos kiemelte, hogy kereskedelmi forgalomban nem érkezett méz Kínából Magyarországra. Mivel a kínai méz összetétele nem ismert, ezért nem lehet tudni, hogy a hamis és kevert mézek károsak-e az egészségre. A hamisítás ellen viszont mindenképpen fel kell lépni – hangsúlyozta.
A fogyasztók számára az a legfontosabb, hogy vásárláskor alaposan nézzék meg a mézek jelöléseit, és lehetőleg ne válasszanak olyan terméket, amely az unión kívülről származó összetevőt is tartalmaz. Így kiszűrhetők a kevert mézek. A csalás ellen a vásárló nem tehet semmit, azonban a hatóság feladata éppen az, hogy az ilyen esetekben fellépjen – mondta az országos főállatorvos. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Dogus Cay török élelmiszeripari vállalat Orosházán hozza létre Törökországon kívüli első üzemét, 440 munkahely jön létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A vidéki Magyarország motorja az erős családi vállalkozásokban rejlik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentős vállalásokat tett az ásványvíz-palackozó cég a GVH eljárásának eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


