Ki mondta, hogy Bruce Willis-nek nem áll jól a piros?
Bruce Willis-ről ismeretes, hogy rendszeres HELL fogyasztó, és ez nem csak annak köszönhető, hogy immáron négy éve dolgozik együtt a magyar márkával. Az amerikai színészlegenda a mai napig rendszeresen kéri az utánpótlást az energiaitalokból, és nála van például az egymilliárdodik doboz is, amit kimondottan nagy becsben tart.

Bruce Willis Hell-fogyasztó
A piacvezető magyar energiaital márka büszke arra, hogy Bruce Willis az otthoni hűtőjében is mindig tart egy jó adag HELL-t. A tavalyi évben a színész éppen az USA-ban található Georgia államban forgatta legújabb akciófilmjét, amikor ráébredt arra, hogy nincs nála elegendő a kedvencéből. Mivel a forgatásnak helyszínt adó amerikai kisváros környékén nem volt kapható az ördögfejes energiaital, Willis visszafordíttatta magángépét New Yorkba, hogy az otthoni HELL készletből hozasson utánpótlást.
A gyümölcsöző együttműködésből már eddig is izgalmas reklámkampányok születtek, így nem csoda, hogy újabb szerződéshosszabbításra került sor. Bruce Willis további 2 évig még biztosan HELL-esként néz vissza ránk világszerte, és bevállalós képekkel emeli a tétet!
„A HELL ENERGY nem titkolt célja, hogy fiatalítsa célcsoportját, ebben pedig óriási szerepe lesz Bruce Willis-nek is a következő két évben. Az amerikai színészről az eddigiekhez képest sokkal vagányabb képek készültek. Azt gondolom, az eredmény önmagáért beszél!”
– mondta el Schmidt Krisztián a HELL ENERGY kreatív marketingigazgatója az új kampánykreatívok kapcsán.
A még mindig kiváló formában lévő Bruce Willis legújabb „felfedezettje” a HELL portfólióból a FOCUS nevű termék, amelyet elmondása szerint gyakran a filmszövegek tanulása közben is fogyaszt.
Kapcsolódó cikkeink
Júliusban a zöldebb fogyasztói döntésekért kampányol az Auchan
Az Auchan Magyarország 2025-ben is csatlakozik a globális Műanyagmentes július…
Tovább olvasom >Owen Wilson a Wolt nemzetközi kampányának új arca
Owen Wilsonnal indította első márkanagyköveti kampányát a Wolt. Az egyéves…
Tovább olvasom >Új, AXE Fine Fragrance kollekció: az illat, amit nem tudsz kiverni a fejedből!
2025-ben egy merész termékbevezetéssel, és egy nagyívű kampánnyal rukkolt elő…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekordszámú visszaváltás: havi félmillió palackot adnak vissza a Kifli.hu vásárlói
Több mint 2,6 millió visszaváltott palack néhány hónap alatt –…
Tovább olvasom >Több mint egymilliárdos beruházással nyílt meg Szombathely legújabb SPAR üzlete
A SPAR Magyarország több mint 1 milliárd forintos befektetés eredményeként…
Tovább olvasom >Ismét együtt a Momentán Udvar és a Rossmann a Művészetek Völgyében
A Rossmann idén is csatlakozott a Momentán Udvar programjaihoz a…
Tovább olvasom >